Ha 7 milliónál nagyobb a vagyona, az ország gazdagabbik feléhez tartozik

2016.10.24. 08:21

Hogyan oszlik el a háztartások vagyona Magyarországon? Többek közt erre a kérdésre kereste a választ a Társadalmi Riport 2016 kiadványban Kolosi Tamás és Fábián Zoltán.

A Vagyoneloszlás Magyarországon című tanulmány szerzőinek becslése szerint a magyar háztartások felének kis értékű, nem mobilizálható lakása és valamennyi készpénze, bankbetétje lehet csak. A másik 40-45 százalék vagyoni helyzete a globális középréteg vagyoni szintjén van, értékesebb ingatlannal, megtakarításokkal, kisebb vállalkozói vagyonnal rendelkeznek, vagyonuk 7 és 70 millió forint között van.

És nagyjából 5 százalékra tehető a 70 millió forint feletti vagyonnal rendelkezők köre, ami nagyjából 200 ezer háztartást jelent. 3 milliárd feletti vagyonnal pedig mindössze 150-200 háztartás rendelkezik Magyarországon.

Korábban mi is körbejártuk a kérdést, a témában itt olvashat többet. A Társadalmi Riport foglalkoztatásról szóló tanulmányát itt dolgoztuk fel, az egészségügyi helyzetünkre vonatkozó írásról itt írtunk, a bérekről, termelékenységről itt, a szegénységről szólót pedig ebben a cikkünkben vettük elő.