Térfigyelő kamerákkal keresik, ki babrálta a metró vésznyitóját

2017.08.24. 05:30 Módosítva: 2017.08.24. 08:05

A BKV továbbra is arra gyanakszik, hogy valaki szándékosan rontotta el a felújított 3-as metró ajtóit, ezért a fedélzeti térfigyelő kamerák felvételeit elemzik, hogy kiderítsék, babrálta-e valaki a vésznyitót, mondta Bolla Tibor BKV-vezérigazgató a Magyar Nemzetnek.

A vezérigazgató két esetben már feljelentést tett a rendőrségen, a rendőrség közérdekű üzem megzavarásának gyanújával nyomoz. Először egy ajtórésbe dugott fakocka, majd később egy közelebbről nem ismert idegen tárgy miatt nem nyíltak és záródtak az ajtók. A múlt héten pedig bár kinyíltak, de úgy is maradtak.

A vezérigazgató szerint megmagyarázhatatlan a felújított orosz szerelvények többhetes forgalomkivonása, a munkálatokat végző Metrovangonmas komoly vizsgálata és szoftverfrissítése, valamint a hatósági engedélyek alapján újbóli forgalomba helyezése után történtek is. Olyan is előfordult, hogy nem működött az ajtók mozgását visszajelző berendezés.

A 3-as metróvonal 37, egyenként 6 kocsiból álló szerelvényét újíttatja fel a BKV. Jelenleg továbbra is csak 13 felújított szerelvény van Budapesten, augusztusban nem is érkezik szállítmány, pedig az oroszok korábban azt ígérték, havi kettő helyett ezután majd hármat küldenek.

Bolla Tibor közölte: éppen a hibák miatt nem lehetett eddig felgyorsítani a szerelvények kiszállítását Oroszországba, ha ugyanis többet küldenek, akkor nem tudják az utasforgalomnak megfelelő számú kocsit forgalomban tartani.