Demszky: Legyen nyilvános a 4-es metró korrupciós jelentése!

2017.01.16. 15:02

„Az OLAF-jelentést, amelyre Lázárék a rágalmakat »alapozzák«, nyilvánossá kell tenni. Nem tartom véletlennek, hogy titkosan kezelik” – írta egy blogbejegyzéshez fűzött nyilvános kommentjében Demszky Gábor volt főpolgármester a Facebookon. Hozzátette, hogy „amíg nem hozzák nyilvánosságra a jelentést, nincs értelme cáfolni a vádakat, mert újabbakat húznak elő, ezt a játékot a végtelenségig lehet folytatni, a Habony-művek eszköztára végtelen és a gátlástalansága miatt vált hírhedtté”.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt héten jelentette be, hogy az OLAF, vagyis az európai csalásellenes hivatal (OLAF) lezárta a négyes metróval kapcsolatos vizsgálatát, ennek áttanulmányozása után a kormány ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz. Lázár szerint a jelentés „egy nemzetközi baloldali bűncselekményre” tesz utalást, amelyet Demszky Gábor vezetésével követhettek el. A 76,7 milliárd forintos büntetést át fogják hárítani.

A volt főpolgármester azt feltételezi, hogy az OLAF-jelentés kifogásolja, hogy a hivatalban lévő városvezetés elmulasztotta meglépni mindazt, amit a Bizottság az EU támogatás feltételéül szabott (a felszíni közlekedés teljes átalakítása, P-R parkolók, dugódíj). Demszky szerint ezekből semmi sem lett, ezért követelik vissza a több tízmilliárdos támogatást, amelynek pontos összegéről titkos tárgyalások kezdődnek. 

Demszky javaslattal is élt, miszerint meg kell ritkítani a 7-es buszcsaládot, meg kell szüntetni a buszsávot a Kossuth Lajos utcától, újjáélesztve ezzel a város legzsúfoltabb sugárútját, így a 4-es metró kihasználtsága is javulna.

Az ügyben megkerestük a miniszterelnökséget, hogy mikor kívánják nyilvánosságra hozni az OLAF jelentését, a választ várjuk.

Frissítés: Nyilvános lesz a jelentés, de még nem tudják, mikor és hogyan

A miniszterelnökségi sajtóiroda válasza szerint a magyar kormány elkötelezett a tekintetben, hogy az OLAF-jelentés mindenki számára megismerhető, nyilvános legyen, hiszen az ügy a teljes magyar lakosságot érinti. Jelenleg a miniszterelnökség jogi szakemberei dolgoznak azon, hogy milyen lehetőségek állnak rendelkezésre ez ügyben. Továbbá az Európai Bizottsággal is konzultálnak arról, hogy miként hozható nyilvánosságra az anyag.

Frissítés: Vitézy is megszólalt

A volt főpolgármester megnyilatkozásának közlekedési részét Vitézy Dávid, a BKK volt vezérigazgatója sem hagyta szó nélkül. Mint Facebook-oldalán írja, a 7-es buszcsalád rég meg lett ritkítva, már nem is létezik "családként", egyetlen 7-es alapjárat maradt, ami 6-8 percenként jár csúcsidőben. 

A Kossuth Lajos utcán és a Rákóczi úton lényegesen kevesebb busz jár, mint a metró előtt, de ami ott jár, arra szükség van: csúcsidőben óránként 58 db busz közlekedik itt, amelyek közül mindössze 9 darab a 7-es, a többi más irányokból jön, a legnagyobb része a Hegyalja úton és az Attila úton, amik könnyen beláthatóan NEM a 4-es metró által kiszolgált irányok. 

Ezért Vitézy kevés annál kártékonyabb intézkedést tud elképzelni, mint a buszsáv megszüntetését ezen az útvonalon. Hozzátette: a Kossuth Lajos utca (és a Rákóczi út) "újjáélesztése" jó cél, kár, hogy 1990 és 2010 között sem történt ezügyben semmi. Budapest szörnyű állapotú főútját azonban nem a buszsáv megszüntetésével és a tömegközlekedés kinyírásával, hanem épp a közúti forgalom mérséklésével lehetne újjáéleszteni, amire volt terv pár éve a BKK-ban, de nem valósulhatott meg.