Hamarosan eldől a Tarlós-szoros sorsa

2016.08.29. 16:25 Módosítva: 2016.08.29. 16:30
Bár úgy tűnik, hogy megkezdték a Bartók Béla út aszfaltcsíkjának szélesítését a járda rovására a Gellért térnél, de mint a BKK-tól megtudtuk, a szélesebb villamosperonok miatt kialakult két útszűkület sorsa még nem dőlt el.

A Gellért térnél a napokban felbontották a járdát a szegély mellett, a bontás nyomvonala alapján pedig erősen úgy tűnik, mintha ott leszűkítenék az amúgy is keskeny járdát (kivágva egy fát is). A cél az, hogy az autók végig két sávon közlekedhessenek a Móricz Zsigmond körtértől a Szabadság hídig. Ez az egyik neuralgikus pont, ahol egyszerűen nincs elég hely két közúti sávnak. A másik a következő, Bertalan Lajos utcai villamosmegállónál van.

Mint a BKK-tól megtudtuk, egyelőre még nem dőlt el, hogyan oldják meg a peronfelújítás miatt előállt két szűkület problémáját, a bontás nem ezért történt. A Bartók Béla utat hamarosan a Főtáv szakemberei lepik el, és megkezdődik a távhővezeték felújítása. Mire elkészülnek, a BKK addigra szül megoldást (a cégnél információink szerint csak Tarlós-szorosként emlegetett) szűkületek ügyében.

Hogy mi a baj a két útszűkülettel?

Ha megmaradnak, az alapjában kérdőjelezi a főváros új terveit a Bartók Béla út két közúti sávjának szükségességéről. Mint arról korábban írtunk, a BKK már korábban felkészült arra, hogy a fonódó villamos projekt miatt szélesíteni (akadálymentesíteni) kell a szűk Bartók Béla úton is a peronokat, és miatt nem lesz elég hely a jelenlegi két közúti sávnak. Ezért úgy tervezték meg a peronfelújítást, hogy a Bartók Béla út belső, a Gellért tértől a Móricz Zsigmond körtérig tartó belső szakaszán csak egy közúti sáv menjen végig , kiegészülve egy kényelmes kerékpársávval és szélesebb járdával.

A terv elnyerte a kerületi önkormányzat tetszését is, hiszen az elmúlt évben arra törekedtek, hogy a Bartók Béla út belső szakasza egy pezsgő kulturális központ legyen csillapított forgalommal, szélesebb, korzószerű járdával. Az útszakasz már évek óta elindult ezen a fejlődési íven, sorra nyitottak meg a galériák, kávéházak.

A kerékpáros utak tavaly év végén, Tarlós István főpolgármester által meghirdetett felülvizsgálata azonban elsodorta ezt az elképzelést. Kerékpársáv, szélesebb járda nem lesz, az új tervek szerint viszont megmarad a két közúti sáv.

A Móricz Zsigmond körtér felé tartó irányban ez nem is okozna problémát. A túloldalon, a Gellért tér felé haladó sávokban viszont ott a két szűkület az új széles peronok és a régi járda között. A BKK szakemberei szinte fél éve azon törik a fejüket, hogy lehetne eltüntetni azokat, a két közúti sáv ugyanis ott nem fér el. (El is nevezték maguk között a két nevezetes szűkületet Tarlós-szorosnak.)

Ha a szűkületeknél egy sávra szűkül az út, az rosszabb, mintha egy sávot vezetnének végig a Móricz Zsigmond körtér és a Gellért tér között, mert feltorlódna a két sáv és a biciklisták forgalma miattuk. Ez nyilván a legrosszabb megoldás. Ha ezen az oldalon mégis megmaradna az eredeti egy közúti sáv + egy kerékpársáv, akkor nehéz lenne megmagyarázni, hogy a túloldalon mégis miért van két sáv. A legkomolyabban az merült fel, hogy a szűkületeknél (tehát a Gellért téri és a Bertalan Lajos utcánál levő széles peronok mellett) bontsák meg a járdát, és egy rövid szakaszon a járda rovására szélesítsék meg az utat a két sávhoz. Ez ellen (sőt a két sáv ellen) azonban már nemcsak kerékpárosok, hanem a környékbeli vállalkozók, és a kerületi Fidelitas tagjai is kikeltek. A járdabontás ráadásul pluszköltséggel is járna, hiszen közműveket, távvezetéket kellene odébb tenni, sőt valószínűleg fát is ki kellene vágni. 

Hamarosan azonban dönteni kell, mi legyen a Tarlós-szorossal. A két, 10-20 méteres útszakasz sorsa azért érdekes, mert a korszerű közlekedéspolitika (több sétány és kerékpár, kevesebb autó a belvárosokban), ütközik egy korábbi közlekedési elvvel (növeljük az utak áteresztőképességét).