Tarlós: Van egy olyan térkép, hogyan állhatna Budapest 6-8 kerületből

2016.07.29. 07:32

Különböző intenzitással ugyan, de továbbra is folyik a gondolkodás a főváros kerületi beosztásának módosításáról - ismerte el Tarlós István a Népszabadság pénteki számában azt, hogy nem került le a napirendről a budapesti önkormányzati rendszer átalakítása. A főpolgármester óvatos megfogalmazása szerint "tudomása van" arról, hogy létezik egy konkrét térkép, melynek készítői azt mutatták be, hogyan lehetne a kerületek számát a mostani 23-ról nyolcra vagy akár hatra csökkenteni.

A már 2010-ben is felmerült, ún. City-koncepció azután került elő újra, miután a tusványosi szabadegyetemen több fővárosi fideszes polgármester is panaszkodott a kormányzati központosítás és kiszámíthatatlanság miatt, Kovács Péter, a XVI. kerület polgármestere szerint egyenesen "rossz irányba megy az önkormányzati politika", a városvezetők nem tudják, mire számítsanak. Többen is megfogalmazták azt az igényt, hogy 2017-ig "nyugvópontra kell jutnia" az önkormányzati reformnak.

Tarlós erre azt mondta, az átalakítási koncepciók részletei nincsenek kidolgozva, és ha nem lesz meg a módosításhoz szükséges politikai erő (azaz a kétharmados többség), az sem kizárt, hogy minden marad a régiben. A főpolgármester véleménye szerint Budapest súlyának, közigazgatási szerepének eldöntése a fő kérdés, és mintha még ez sem dőlt volna el véglegesen.

Tény azonban, hogy a változtatási szándék mögött a pragmatikus városvezetési szempontokon kívül közrejátszhatnak pártpolitikai, hatalomgyakorlási szempontok is.