EKSZ: életveszélyben a 3-as metró utasai

2015.03.04. 15:02

Ismeretlen tettes ellen feljelentést fontolgat a BKV egyik szakszervezete, amennyiben nem sikerül munkaügyi konzultáción rendezni, és záros határidőn belül megszüntetni a 3-as metró Észak-déli járműtelepén tapasztalt szabálytalanságokat és törvénytelenségeket, közölte Jáger István, az Egységes Közlekedési Szakszervezet alelnöke. 

Az EKSZ érdekvédői hosszú listát készítettek a kocsiszínben tapasztalt visszaélésekről, amelyek közül több tétel gyanúja is kimerítheti a Btk. egyes paragrafusában foglaltakat, amelyekért a felelősök akár szabadságvesztéssel is fizethetnek – állítja a szakszervezet. 

Az EKSZ közleménye szerint a Kőér utcában rendszeresek a szerelvények úgynevezett vontatásával és javításával kapcsolatos súlyos szabálytalanságok, amelyekre – a szakszervezet tudomása szerint – a telep vezetője és több csoportvezető is a hatalmával visszaélve, fenyegetéssel kényszerít olyan dolgozókat, akiknek sem képzettségük, sem tapasztalatuk nincs bizonyos veszélyes és szigorúan szabályozott, komoly előképzettséget igénylő feladatok elvégzésére. Nemcsak a munkát végzők vannak időnként komoly veszélyben – bizonyos munkafázisokat az előírás szerint nagyfeszültség alatt kell végezniük úgy, hogy erre nincs képesítésük –, hanem az utasok is, hiszen a szakszerűtlen beavatkozásoknak üzem közben beláthatatlan következménye lehet – állítja Jáger. 

Ilyen életveszélyes helyzet például az ellentétes oldali ajtónyitás, amelyre többször volt példa. Ez, a közvéleménnyel ellentétben nem a járművezető hibája, hanem üzemzavar, mert a szerelvények egy részét a felsorolt szakszerűtlen beavatkozások és alkatrészhiány miatt rendszeresen úgynevezett AVR berendezés – ez hivatott megakadályozni ezt a súlyos hibát – nélkül küldik forgalomba. A szakszervezet tűrhetetlennek tartja egyebek között azt is, hogy a szolgálatvezetői iroda teljes felújítása mellett nem jutott pénz és figyelem a kocsiszín világításának a megjavítására, s így a szerelők sötétben hajtanak végre olyan fontos folyamatot is, mint például a szerelvények össze- és szétcsatolása.

Kiderült az is, hogy a Kőér utcában a metró kocsik tolatásával kapcsolatos munkákat – is – a szigorú hatósági előírások ellenére gyakran az üzemvezető szóbeli utasítása alapján kell elvégezni. Nem tudni, hogy ezek az utasítások mit tartalmaznak, hiszen egyiknek sincs írásos nyoma. Ráadásul az említett vezetők egy része nem vizsgázott a forgalmi utasításokból, így törvénytelenül intézkednek. Egy hatósági utasítást nem lehet szóban felülírni – szögezi le az elnök. Jáger szerint elsősorban a sokszor jelezett létszámhiány miatt rendszeresek a „keresztbedolgozások”, ami azt jelenti, hogy gyakran a járműjavítókkal – lakatosokkal, villanyszerelőkkel – végeztetik a szerelvények tolatását, amit egyébként szigorúan csak a forgalmi területre beosztott és speciálisan arra kiképzett emberek, például a metróvezetők csinálhatnának.

A telepen dolgozók közül többen jelezték a szakszervezetnek, hogy rendszeresen utasítják őket a vezetőik olyan feladatok végrehajtására, amelyhez nem biztosított a tárgyi feltétel, illetve, ott sem lehetnének, testi épségüket és életüket is veszélyezteti. Ráadásul, ők lesznek a felelősei egy esetleges tragédiának is. Jáger a Btk. egyik paragrafusát idézve – „aki mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, és ezzel jelentős érdeksérelmet okoz, ha más bűncselekmény nem valósul meg, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő” – kijelentette, amennyiben a helyzetet nem sikerül záros határidőn belül az előírásoknak megfelelően rendezni, a szakszervezet megteszi a szükséges jogi lépéseket. 

Megkerestük a BKV-t. A cég válasza szerint a tolatás irányítását vagy tolatásvezető, vagy tolatásvezetői feladatokkal megbízott motorkocsivezető irányítja. Mindkét esetben a tolatásvezetői feladatokat ellátó munkavállaló érvényes orvosi és forgalmi vizsgával rendelkezik.

Különösen a téli időszakban előfordulhat, hogy munkatársaink sötétben is végeznek tolatási mozgásokat, szét-, illetve összekapcsolást. A tolatási mozgások magától értetődően nem korlátozódhatnak csak a nappali világosság időszakára. A járműtelepen van térvilágítás, amely a közlekedési utakat világítja meg elsősorban, és nem a vágányhálózatot.

Az M3 vonalán az AVR berendezéssel fel nem szerelt járművek az előírásoknak megfelelően kétvezetős üzemben, azaz két - jogosítvánnyal rendelkező - személy irányításával közlekednek utasforgalomban. Ez a gyakorlat évtizedeken keresztül működött az M2 vonalon, illetve ugyanilyen módon teljesített több százezer kilométert az M3 vonalon a mára forgalomból kivont Ganz gyártmányú metrószerelvény is.