Tibeti zászló miatt vitték be a rendőrök az ELTE tanárát

2017.12.13. 19:35

Közel négy órát töltött a fogdán az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyik oktatója, akit egy tibeti zászló miatt állítottak elő a rendőrök, derült ki a jobbikos Sneider Tamás és Pintér Sándor belügyminiszter levélváltásából.

Sneider levele szerint a tibeti férfi a kínai delegáció budapesti tartózkodása idején egy tibeti zászlóval a kezében közlekedett Andrássy és a Bajcsy-Zsilinszky utak találkozásánál. A rendőrök kb. öt perc után emelték ki a tömegből, előállították, majd a hatodik kerületi rendőrkapitányságra vitték.

A férfi mintegy négy órát töltött a fogdán, ahol a jobbikos politikus szerint sem szóban, sem írásban nem tájékoztatták az előállítás és a rendőri intézkedés okáról. "Mielőtt terrorveszélyről, illegális migrációról írna Belügyminiszter Úr, szögezzük le, hogy az ELTE tanáráról van szó" – írta Sneider. Elzárásokról korábban nem lehetett tudni, mostanáig arról szóltak a hírek, hogy a tüntetőket csupán eltüntették a kínai delegáció útjából.

A belügyminiszter a válaszában nem tagadta az intézkedést, amely szerinte jogszerűen zajlott. "Az intézkedő rendőrök a nemzetközi védelmet élvező személy védelmének biztosításáról szóló nemzetközi egyezmény és a Rendőrségről szóló törvény rendelkezéseinek megfelelően jártak el a védett személy biztonságának szavatolása érdekében" – írta. (via 444)