Kihallgatták Dobrev Klárát

2017.11.24. 12:48 Módosítva: 2017.11.24. 12:56

Nem sokkal dél után lépett ki Dobrev Klára a kecskeméti NAV épületéből, miután különös körülmények között beidézték a Czeglédy Csaba elleni büntetőügyben. Ez az a kihallgatás, amiről a kormánypárti sajtó hamarabb értesült, mint Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök felesége.

Dobrev az épület előtt tartott sajtótájékoztatón – amit az ATV élőben közvetített a Facebookon – azt mondta, szerinte ez nagy baj. A kihallgatás szerinte furcsa és értelmetlen volt, hiszen a nyomozó nem tudott feltenni neki egyetlen olyan kérdést sem, ami ne lett volna már előre leírva a papírjaiba.

Dobrev szerint a kihallgatást csak azért rendezték meg, hogy a sajtó le tudja fotózni őt, Orbán Viktor legádázabb ellenségének, Gyurcsány Ferencnek a feleségét, amint tanúként be kell fáradnia a rendőrségre ebben a büntetőügyben, és így hírbe keverjék.

Dobrev a cinizmus netovábbjának nevezte, hogy az ügyészség nem indított vizsgálatot, illetve hogy a kormánypárti sajtó még azelőtt hírt adott a kihallgatásáról, hogy arról ő és a kihallgatást végző nyomozó tudott volna.

Dobrev Klára a sajtónak és az adónyomozóknak is elmondta, hogy háromszor adott kölcsön Czeglédy Csabának rövid lejáratú kölcsönt, 60-90 millió forintot, amit az MSZP és Gyurcsányék ügyvédje mindig rendesen törlesztett is – kivéve a legutóbbi részletet, amit a börtönből nem tudott fizetni. Másnak is adtak már kölcsön, mert szerinte a gazdagok kötelessége, hogy adjanak, ha hozzájuk fordulnak segítségért.

Azt nem tudja, hogy Czeglédy bűnös-e, de szerinte ez egy politikai ügy, és a jogállam megcsúfolása, hogy a fideszes többségű parlament határozatban már előre kimondta Czeglédy bűnösségét.