A Fidesz reagált Soros György interjújára

GettyImages-467402108
2017.11.20. 15:05

Soros György frontális támadást indított Magyarország ellen - jelentette ki Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, írja az MTI. A kormánypárti politikus arra reagált, hogy Soros György a Financial Times című brit gazdasági napilap online kiadásán megjelent interjúban egyebek mellett arról beszélt: a magyar kormány által indított kampány szándékosan félremagyarázza az ő nézeteit. Illetve Soros alapítványa, az Open Society Foundations is reagált a kormány Soros-kampányára egy közleményben, részletesen cáfolva annak minden részletét.

Gulyás Gergely a nyilatkozatot úgy kommentálta: eddig azt tapasztalták, hogy Soros György az általa támogatott szervezeteken, az Európai Parlamenten, brüsszeli szövetségesein és alapítványain keresztül támadta a magyar kormányt és Magyarországot, de most személyesen is beszállt a küzdelembe. Soros György a nemzeti konzultációt támadva vádaskodik, fenyeget és rágalmakat fogalmaz meg - mondta a Fidesz frakcióvezetője.

Soros György a Financial Times-nak adott interjújában egészen pontosan úgy fogalmazott, Orbán megváltozott,

egy rendszerellenes lázadóból egy maffiaállam vezetője lett.

A milliárdos félti azokat a civil szervezeteket, amelyeket az alapítványa támogat, miután Orbán Viktor korábban bejelentette, hogy a magyar titkosszolgálatok vizsgálni fogják ezeket a szervezeteket. „Nem maradhattam többé csendben, mert attól félek, hogy a titkosszolgálati nyomozás azt jelenti, hogy nemcsak a szervezeteket, hanem azoknak a vezetőit egyénileg is üldözni fogják” – mondta a lapnak.

Ahogy azt megírtuk, cáfolta Soros György a kormány nemzeti konzultációs kérdőívének tartalmát – derül ki a milliárdos alapítványa, az Open Society Foundations Indexnek küldött közleményéből. A közlemény Soros álláspontjának tekinthető.

„A nemzeti konzultációs kérdőív állításai csúsztatásokat és nyilvánvaló hazugságokat tartalmaznak, amelyek célja, hogy szándékosan félrevezessék a magyarokat Soros György bevándorlókra és menekültekre vonatkozó álláspontjáról. A magyar kormány képviselői szintén tévesen állítják, hogy Soros György irányítja az Európai Unió döntéshozatali folyamatát. Valójában a migrációs válság kezelésére vonatkozó döntéseket az EU tagállamai, intézményei hozzák, ezeknek részese a magyar kormány is” – olvasható a közleményben.

(Borítókép: Jason Alden / Bloomberg / Getty Images Hungary)