A dunakeszi Fidesz kikérte egy ellenzéki képviselő személyes egészségügyi adatait

2017.09.29. 19:52

Egészen meghökkentő történetről számol be Facebookon Varga Zoltán Péter, jobbikos dunakeszi képviselő. Varga Facebook-bejegyzése szerint a helyi fideszes képviselők eljutottak arra a szintre, hogy már azt sem hiszik el, ha egy ellenzéki képviselő orvosi igazolással hiányzik egy testületi ülésről.

Vargától kiderült, hogy a legutóbbi zárt testületi ülésen bármiféle korábbi tájékoztatás nélkül egy olyan pontot terjesztettek elő, amiben kétségbe vonják Radnóti Henrik DK-s képviselő orvosi papírját, amivel egy júliusi testületi távolmaradását igazolta.

Nyilatkozzon abban, hogy amennyiben 2017. július 27én (sic.) Képviselő Úr az Ön kezelése alatt állott, kétséget kizáróan megállapítható volt-e az a tény, hogy egészségügyi állapota kizárja, hogy részt vehessen a 15:00-tól 15:25-ig tartó Képviselő-testületi (sic.) ülésen.

- ez a szöveg áll abban a levélben, amit Dióssi Csaba, Dunakeszi fideszes polgármestere küldött el Radnóti orvosának, aki - az orvosi titoktartásra fittyet hányva - közölte a politikussal, hogy milyen a páciense egészségügyi állapota és mivel kezelik. Mindezt úgy, hogy Radnóti orvosi igazolását kamarai pecséttel látták el, vagyis abszolút valós dokumentumot mutatott be, azonban a testület szerint ez az igazolás nem egyértelmű, így a város polgármestere fogta magát, és egyszerűen kikérte egy ellenzéki kollégájának orvosi papírjait, mintha egy ilyenhez bárkinek bármi köze lenne az orvoson és a DK-s képviselőn kívül.

De itt még nincs vége a történetnek, a zárt testületi ülésen kétféle döntés elé állították a képviselőket: vagy fogadják el Radnóti orvosi igazolását és fizessék ki a tiszteletdíját, vagy a fizetését függesszék fel, és tegyenek jogi lépéseket az ügy miatt a nyomozóhatóságnál. Ráadásul több fideszes képviselő a helyszínen vallatni, zaklatni kezdte Radnótit annak ellenére, hogy hivatalos orvosi papírja volt a távolmaradásáról. Végül megvonták Radnóti tiszteletdíját, és az ügy miatt a hatóságokhoz fordulnak.

Varga egyébként a bejegyzésében többször is utal arra, hogy sem szakmailag, sem emberileg nem ért egyet a DK-s képviselővel, mégis módosítójavaslatot nyújtott be, hogy ameddig nem bizonyosodik be Radnóti bűnössége, addig ne vonják meg a fizetését, de ezt a fideszes többség leszavazta. Ahogy azt is, hogy forduljanak a hatósághoz Radnóti orvosi titkainak kikérése és kiadása miatt.

Mivel zárt ülésről van szó, Varga bejegyzése miatt megvonhatják tőle a havi tiszteletdíját, de ez 35 ezer forint, ami a politikus szerint ér annyit, mint az igazság tisztázása.

Az üggyel kapcsolatban kerestük a dunakeszi önkormányzatot is, ahogy válaszolnak a levelünkre, frissítjük a cikket.