Botka új ajánlata: bevisz hat pártot a parlamentbe

D NOE20170916042
2017.09.25. 10:26
Összefogást, közös listát és közös jelölteket szeretne Botka László, ezért új ajánlatot tesz hat olyan ellenzéki pártnak, amelynek mérhető a támogatottsága. Botka azt ígéri nekik, az összefogásért cserébe parlamenti helyeket kapnak. Átadná nekik az MSZP-lista majdnem felét.

Hónapok, de inkább évek óta levegő lógó kérdés, hogy a baloldal milyen felállásban indul majd a 2018-as parlamenti választásokon. Jelenleg még nem tudunk válaszolni a kérdésre, a képletben szereplő pártok mindegyike ugyanis máshogy és mással akar összefogni, mint aki vele akar összefogni.

Az MSZP vezetése ezt a bonyolult helyzetet szeretné egyszerűsíteni, így az együttműködésről hívott össze sajtótájékoztatót hétfő reggelre az MSZP három vezetője: Botka László miniszterelnök-jelölt, Molnár Gyula elnök és Hiller István választmányi elnök.

Az MSZP nagyvonalú ajánlattal fordul hat, „mérhető támogatottsággal rendelkező demokratikus ellenzéki párthoz” – jelentette be Botka. Az MSZP megkeresi az LMP, az Együtt, a DK, a Momentum, a Párbeszéd és a Liberálisok vezetését, hogy összefogásra kérje őket. Az ajánlat lényege:

  • legyen közös lista, és közös jelölteket indítsanak a 106 egyéni választókerületben;
  • cserébe az MSZP biztos parlamenti jelenlétet ajánl nekik, sőt, Botka azt is mondta, hogy „minden pártnak saját frakciója lehet, koalíciós kormányzásra készülünk”.

Botka azt mondta: az elmúlt hónapokban folytatott tárgyalások alapján úgy látja, hogy a 106 körzetben meg tudnak állapodni a pártok, meg tudják találni a leginkább alkalmas közös jelöltet. A közös listáról viszont nehezebbnek ígérkezik a megállapodás.

Átadná az MSZP-lista felét

Botka viszont ezt a mostanit „nagyvonalú ajánlatnak” tartja, mert biztos parlamenti részvételt ígér a hat pártnak. (A mostani felmérések a DK-t és az LMP-t a parlamenti küszöb körül mérik, a többieket egyértelműen alatta.) 

Ráadául az MSZP belemegy abba, hogy a pártok az elmúlt fél év (március-augusztus) közvélemény-kutatási eredményeinek arányában osztozzanak a listás helyeken. Az ajánlat szerint

  • az MSZP-seké lenne a listás helyek 51 százaléka, a maradékon a többi párt osztozna:
  • DK-nak 17 százalék jutna,
  • az LMP-nek 13,
  • Momentumnak 8,
  • Együttnek 6,
  • a Liberálisoknak 3 és
  • a Párbeszédnek 2 százaléknyi listás hely jutna.

A kiosztott sajtóanyag szerint a szocialisták harmadolták az országos lista 96 helyét és harmadonként állapították meg a pártoknak járó mandátumokat. E szerint az MSZP-nek 16-17, a DK-nak 5-6, az LMP-nek 4, a Momentumnak 2-3, az Együttnek 2, a Liberálisoknak és a Párbeszédnek 1-1 hely járna harmadonként. 

Ne kapkodják el, gondolják végig!

– kérte Botka az ellenzéki pártoktól, és azt üzente, hogy ne felejtsék, az ellenzéki választók többsége összefogást akar. Botka László azt mondta, hogy mostani ajánlatukról a következő napokban tárgyalásokat kezdenek a pártokkal, a tárgyalásokat ő és Molnár Gyula pártelnök, valamint Hiller István választmányi elnök fogja vezetni.

Így reagáltak a pártok:

  • A DK szerint Botka ma ismertetett javaslatában "nincs új elem, Botka László korábbi, már többször elmondott javaslatát ismételte meg. Erről álláspontunkat többször is nyilvánosan kifejtettük. Ezért a ma megismételt javaslattal érdemben nem kell foglalkoznunk, korábbi véleményünk ismeretében azzal nincs dolgunk." A párt kéri, az MSZP a tárgyalások során tartsa majd tiszteletben a belső döntésüket. Ez azt jelenti: Gyurcsány listás helyéhez továbbra is ragaszkodik a DK.
  • Az LMP társelnöke, Hadházy Ákos a sajtótájékoztatóján kapott kérdést erről, de az MTI szerint annyit mondott: nem kommentálja a hírt. Szerinte lesznek egyezségek, szövetségek a pártok között, de azok valószínűleg nem a sajtón keresztüli üzengetés hatására születnek majd.
  • A Párbeszéd társelnöke, Szabó Tímea azt mondta: olyan ellenzéki együttműködésre van szükség, amely kormányváltáshoz vezet, a 2014-es hiba nem követhető el újra. Azt szükségesnek ítélte, hogy a 106 egyéni választókerületben a kormánypárti indulóval szemben csak egyetlen ellenzéki jelölt álljon.

És Gyurcsánnyal mi lesz?

Nagy kérdés, mi lesz a Gyurcsány-problémával. Hiszen a DK-val azért sem kezdődtek a tárgyalások, mert Botka hallani sem akar, hogy Gyurcsány a listán legyen. Ez a véleménye mit sem változott, de a mostani ajánlat a DK-nak szól.

Botka mindeddig teljesen elutasította az együttműködést Gyurcsánnyal. Év elején azt mondta, „Gyurcsány tehertétel, Orbánnal együtt el kell tűnnie”, de még pár nappal ezelőtt is Gyurcsány „elvtelen kormányzásáról” beszélt.

Botka a hónapok során engedett a szigorúságából, és újabban azt már el tudná képzelni, hogy Gyurcsány egyéni körzetben induljon, a DK elnöke azonban nyilvánvalóvá tette, hogy ez nem lesz járható út. Molnár Csaba alelnök kerek perec meg is mondta: „Csak akkor képzelhető el, hogy Gyurcsány Ferenc elinduljon egy egyéni körzetben a jövő évi választáson, ha eközben szerepel az országos listán is.” 

A DK-t ráadásul köti a pártszavazási eredménye is. Eszerint a DK tagjai elsöprő arányban támogatták, hogy ne kössenek megállapodást más pártokkal közös választási listáról, ha azon nem szerepelhet Gyurcsány Ferenc. Az egyéni körzetes együttműködésre, vagyis a koordinált indulásra viszont nyitott a párt. 

Az Együtt inkább új pólust akar

Ami a többi pártot illeti: az Együtt vezetője éppen vasárnap állt ki újra azzal, hogy tárgyalásra hívja az új pólus pártjait. Ebben értelemszerűen nincs benne az MSZP és a DK sem (az LMP-nek, a Párbeszédnek és a Momentumnak szólt a meghívás.)

Az Együtt nem akar közös listát a szocialistákkal, viszont a 106 egyéni választókerületben az Együtt is koordinálna.

A Párbeszéd nyitottabb

A Párbeszéddel már jobban halad Botka László. Karácsony Gergely párbeszédes miniszterelnök-jelölt egyértelművé tette, hogy nem fog Botka ellen harcolni, és támogatni is hajlandó lenne. Addig azonban nem képzelhető el összefogás, ameddig az MSZP nem rendezi viszonyát az összes párttal.

Az LMP és a Momentum elutasít mindenkit

Az LMP és a Momentum mindeddig mereven elutasított mindenféle együttműködést. Nemhogy az MSZP-ről, az új pólusról sem akarnak hallani. A Momentum és az LMP küldöttgyűlése is az önálló indulásról hozott döntést.

Fodor támogatja Botkát

Fodor Gábor pártja, a Magyar Liberális Párt azonban egy múlt heti nyilatkozat alapján nyitott az együttműködésre Botkával.

A sajtótájékoztató végén az MTI beszámolója szerint Botka László és Molnár Gyula odament egy táblához, amely két részre volt osztva. A tábla fehér oldalára a Kormányváltók szövetsége volt írva, a másik, fekete oldalára az, hogy Orbán Viktort hatalomban tartók. A tábla közepére voltak felragasztva a baloldali ellenzéki pártok nevei. A politikusok az MSZP-s, négyzet alakú lapot átragasztották a bal oldalra, a Kormányváltók szövetsége felirat alá.

Borítókép: Bruzák Noémi / MTI.