A Dakota Security vezetője vitte ki a fütyülő lányt Tusványoson

2017.07.24. 20:59

Miután a TEK levélben reagált megkeresésünkre, amiben cáfolják, hogy az ő emberük vezette volna ki az Orbán beszédet fütyüléssel megzavaró lányt, több olvasónk levélben jelezte, hogy a közbelépő férfi a rendezvény biztosítását ellátó Dakota Security ügyvezető igazgatója, András Róbert, aki 2004 óta vezeti a céget.

Egy olvasónk szerint minden bizonnyal azért ment ő oda intézkedni, hogy elkerüljenek egy esetleges túlkapást, és számára közelről úgy tűnt, hogy teljesen szabályosan vezette ki a férfi a lányt. Szintén hozzátette, hogy a cég védi évek óta a rendezvényt, és nem léptek fel soha agresszívan. 

András Róbertről sok információ nem elérhető, azon túl, hogy a Dakota Security honlapjának galériájában a Kárpátia zenekar mellett feszít egy képen. 

András Róbert (j3)
András Róbert (j3)
Fotó: dakotasecurity.ro

Mint korábban írtuk, A TEK hétfőn kora délután küldött válaszában azt írta, hogy ők csak a kormányfő személyvédelmét érintően láttak el feladatot - erre egyébként egy kormányrendelet külföldön is lehetőséget biztosít. Mint írták,

a videofelvételeken a fiatal nőt a tömegből kivezető személy nem a TEK munkatársa. A Tusnádfürdőn megtartott rendezvény biztosításában és a médiában megjelent kérdéses cselekményekben a TEK és egyetlen munkatársa sem érintett.