Fák dőltek ki Zalában a vihar miatt, 2500 lakásban nincs áram

2017.06.28. 10:00 Módosítva: 2017.06.28. 20:42

Szerda délután több nyugati járásban is másodfokú riasztást adtak ki heves zivatar veszélye miatt. A vihar Zala megyében okozta a legnagyobb károkat. 

A viharos erejű szél fákat döntött ki, egy-két helyen a házak tetőszerkezetét is megbontotta. A zalaegerszegi hivatásos tűzoltókat több, mint hatvanszor riasztották kidőlt fák és leszakadt villanyvezetékek miatt. A károk felszámolása jelenleg is tart.

Az áramszolgáltató szakemberei több ezer háztartásban már visszaállították az áramszolgáltatást, de

tizenhat Zala megyei település 2500 ingatlanjában még mindig nincs áram.

A riasztást 19 óra után nem sokkal visszavonták. 

Éjszaka megérkezik a hidegfront, ami miatt több helyen lehet zivatarokra számítani.  Már szerda délután heves zivatarokra, viharos szélrohamokra, nagyobb jégesőre figyelmeztettek. Az egész országban első és másodfokú figyelmeztetések voltak érvényben. Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyében másodfokú veszélyjelzés volt érvényben.

Az OMSZ napközben még a nagy hőség miatt adott ki riasztást.  Azt jelezték, hogy szerdán 32-37 fokig emelkedhet a hőmérséklet, az Alföldön lesz a legmelegebb. Ezzel valószínűleg az év legmelegebb napja volt a szerdai. Az idén a legmelegebb eddig június 23-án Kaposváron volt, akkor 36,3 fokot mértek. A tartós hőség miatt szerdára az egész országra figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Tolna megyében másodfokú a riasztás.

Csütörtökön viharos széllel, szórványosan záporokkal, zivatarokkal hidegfront érkezik,

és mérséklődik a meleg, már csak 28-35 fokra van kilátás.Csütörtökön napközben elszórtan lehetnek zivatarok, de károkozó szélrohamokkal kísért heves zivatarok főként a keleti, északkeleti országrészben fordulhatnak elő. Egyes zivatarokban akár (90-115 kilométer/órás) széllökések sem kizártak, de kis valószínűséggel akár az orkán erejű (akár 120 kilométer/óránál is erősebb) széllökés is lehet. 

Pénteken újra kiderül az ég, de tovább mérséklődik a hőség, legfeljebb 28-34 fokot mérhetünk majd.

Szombatra újabb lehűlést jósol az OMSZ,

többfelé várható majd eső, zápor, zivatar, 23-30 fokig melegszik csak fel majd a levegő. Vasárnap pedig változóan felhős, napos időszakok követik majd egymást, 23-29 fok lesz.