Kocsmából lett kápolna Csévharaszton

D KOS20170624011
2017.06.27. 09:31 Módosítva: 2017.06.27. 09:38

A Pest megyei Csévharaszton vasárnap szentelt fel a váci püspök egy kocsmából átalakított kápolnát, írja a Bors. A helyiek nem bánták, mert maradt a településen egy másik italozó, és a plébános szerint sincs semmi kivetnivaló a dologban.

Antal András szerint a mérsékelt alkoholfogyasztás a katolikus rituálék része, és a kereszténységtől sem idegen, hogy akár egy régi kocsmában alakítsanak ki szent helyet. A plébános azt mondja,

a térségben óriási a szegénység, ezért még a kocsmáknak sem megy jól. Az emberek többsége leül egy húszforintos fröccsre, és egész nap amellett ül.

A kocsma épületét a nyugdíjas Bán József ingyen adta oda a katolikus egyháznak, mert mint a lapnak elmondta, miután betiltották a cigiárusítást és a nyerőgépeket, már csak egy kis zsebpénzért lett volna értelme tovább működtetni a kocsmát, de ők inkább nyugalmat akartak.

Onnan jött az ötlet, hogy kápolna legyen belőle, hogy a falu szélén élő időseknek messze volt a templom, ők szerettek volna egy közelebbi kápolnát, ahol imádkozhatnak. A vasárnap átadott kápolnán már alig emlékeztett valami az egykori ivóra, az italpult már nem látszik a hegyekben álló adományoktól, és csak egy külső lámpán maradt egy sörcímke.

A településen egyébként jól megvannak egymással a hívők és az ateisták. Mint a megmaradt kocsma pultosa mondja, 

mi itt szoktunk áldozni az Úrnak mindennap.

(Borítókép: Koszticsák Szilárd / MTI)