A DK egy tavalyi Gyurcsány-fotóval indítja a kampányt

2017.06.24. 10:46

Kampányüzemmódba kapcsolt a DK. Ezt saját honlapján közli a Demokratikus Koalíció egy olyan Gyurcsány-fotó kíséretében, amin a volt miniszterelnök a tavaly őszi kvótanépszavazástól való távolmaradásra buzdít.

Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció elnöke beszél pártja kampányindító rendezvényén a Zsófia főhercegné hajón Budapesten 2016. szeptember 2-án.
Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció elnöke beszél pártja kampányindító rendezvényén a Zsófia főhercegné hajón Budapesten 2016. szeptember 2-án.
Fotó: Kovács Attila / MTI / dkkp.hu

Az is kiderül innen, hogy háromnapos kihelyezett elnökségi ülésükön felállították a kampánycsapatot, a párt 2018-as kampányfőnöke pedig Molnár Csaba alelnök lesz.

„A DK befejezte a tavaszi országjárást, több, mint 200 helyszínen több tízezer emberrel találkoztak a párt vezetői. Az elnökség döntött arról is, hogy a nyáron megkezdik a 106 egyéni képviselőjelölt politikai és kommunikációs felkészítését.”

A baloldali pártok nyilvánosan vívott  harcaival és a Gyurcsány-Botka háborúval kapcsolatban a DK közleménye ezúttal visszafogottan fogalmaz:

„Ezzel együtt a Demokratikus Koalíció célja a következő hónapokban is az ellenzéki együttműködés kialakítása lesz, ez a záloga a jövő évi kormányváltásnak”

– írják.