1 millió forintot kaphat, aki emlékszik egy 2011-es ügyre

2017.06.22. 20:30

A hat évvel ezelőtti szikszói kettős emberölés ügyében várja tanúk jelentkezését a rendőrség.

2011. április 17-én 18 óra és 2011. április 20-án 19 óra 30 perc közötti időben, szikszói otthonában megöltek egy idős házaspárt. A nyomozás során információk merültek fel arról, hogy az idős pár életvitele és tevékenysége alapul szolgálhatott a bűncselekmény elkövetéséhez.

Az Életvédelmi Osztály nyomozói várják azok jelentkezését, akiknek konkrét tudomásuk van az idős házaspár tevékenységéről, a velük üzleti kapcsolatba került személyekről információval rendelkeznek, illetve akik sérelmére magukat rendőrnek kiadó személyek bűncselekményt követtek el - fogalmaz a felhívás. Aki ezt érti, az azonnal hívja a rendőrséget, mert a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság bruttó 1 000 000 forint nyomravezetői díjat ajánlott fel, annak, aki az elkövető személyével kapcsolatban pontos adatokkal rendelkezik. 

A Készenléti Rendőrség kéri, hogy aki a fentiek szerint az idős házaspárral kapcsolatba került vagy a bűncselekménnyel, illetve annak elkövetőjével kapcsolatban információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80/555-111 Telefontanú zöld számán, vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport