DK: Az MSZP önző, megalázó, sértő, vállalhatatlan

2017.04.27. 15:03
Az MSZP szerint a DK nem a kormányt akarja leváltani, Gyurcsányék csak 10 százalékot akarnak a parlamentben. A DK szerint az MSZP sértegeti őket, és az önzésével rombolja a kormányváltás esélyeit. Csúcson a baloldali harc.

Nem újdonság, hogy mostanában elég sok konfliktus van az MSZP és a DK között. Mióta Gyurcsány Ferenc nyilvánosan akadt ki a Lengyel László-féle szervezkedésen, és Botka László, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje kijelentette, hogy Gyurcsánnyal nem tudja elképzelni az összefogást, el kell tűnnie, elég hűvössé vált a viszony.

A harc, üzengetés, kiakadás, kiborulás hetek óta zajlik a háttérben, de néha bepillantást nyerhet a közönség. Jó példa erre a mostani eset, Tóth Bertalan MSZP-frakcióvezető nyilatkozata és Gréczy Zsolt DK-szóvivő erre adott különösen kemény válasza.

Tóth reggel az ATV-ben járt, ahol elsősorban olyan szocialista történésekről beszélt, mint hogy közeledik az MSZP kongresszusa (május 27-én lesz), ahol miniszterelnök-jelöltté választják Botka Lászlót. Tóth megerősítette azt a napok óta terjedő szocialista pletykát is, hogy Botka ragaszkodik ahhoz, hogy komoly beleszólása legyen a parlamenti képviselőjelöltek kiválasztásánál. 

Ezt egyetértési jognak fogják nevezni. És bár formailag nem vétójog, azért egyértelműen arról szól, hogy nem lehet majd sem egyéni, sem listás jelölt az, akire nem bólint rá Botka.

MSZP: A DK önző

Ennél a pontnál következett a logikus kérés, hogy miért Botka a megfelelő jelölt, ha eddig még a saját maga által szabott feltételeket sem sikerül teljesítenie, például egyetlen balos párttal sem sikerült megegyeznie az együttműködésről.

Tóth ezt azzal magyarázta, hogy nem mindegyik formációnak ugyanaz a célja, mint az MSZP-nek.

Míg ugyanis a szocialisták az Orbán-kormány leváltásában gondolkodnak, a Demokratikus Koalíció elnöke 10 százalékot akar a parlamentben, az Együtt egy frakciót, a Momentum pedig inkább 2022-re készül

– mondta a frakcióvezető.

DK: Az MSZP önző

És ezen a megjegyzésen akadt ki nagyon a DK. Gréczy Zsolt közleménye erős felütéssel indul:

Vállalhatatlan, sértő mondatokra ragadtatta magát Tóth Bertalan.

Gréczy szerint „az MSZP ezzel megalázta a kormányváltásért küzdő pártokat, így a Demokratikus Koalíciót is”. Gréczy hosszan sorolta a problémáit a szocialista stratégiával: „Nem elég, hogy Botka László szétverte az önjelöléséig szépen formálódó ellenzéki együttműködést, nem elég, hogy ígéretével ellentétben nem tárgyal senkivel, nem elég, hogy az általa ígért egymillió új szavazó töredékét sem hozta az ellenzéki oldalnak, most már a szocialisták azt is állítják, hogy csak ők akarnak nyerni 2018-ban, senki más.”

Majd a szóvivő megállapította, hogy „az MSZP ezzel az önzésével rombolja a 2018-as győzelem esélyeit”. A DK szerint az MSZP-nek változtatnia kell eddigi magatartásán.

A választásokig még nagyjából egy év van hátra, a baloldali összefogás megkötése ismét nem látszik egyszerűnek.