Az utolsó atlantistától is megszabadult Orbán

D SOS20131118050
2017.04.11. 11:29 Módosítva: 2017.04.11. 11:29
Hivatalos fegyelmi egy interjú miatt, csendes gyűlölet a külügyminiszterrel, konfliktusos vezetési stílus, eltartott kisujj, elmaradó amerikai–magyar összeborulás: ezek vezettek az utolsó atlantista mohikán, Szemerkényi Réka washingtoni nagykövet leváltásához.

Külügyminisztériumi forrásaink szimplán hülyeségnek minősítették, hogy a lex CEU megfelelő amerikai kommunikációjának hiánya okozta volna Szemerkényi Réka washingtoni nagykövet vesztét, de az is legfeljebb ürügy lehetett, hogy csak nem jön össze az áhított Trump–Orbán-találkozó: valójában egy nagyon régi történet előre látható és logikus kifutásáról van szó. 

A magyar–amerikai viszony alakításában részt vevő vagy azt közelről követő szereplőkkel folytattunk háttér-beszélgetéseket, hogy megtudjuk, mi vezetett odáig, hogy Orbán Viktor „nőügynek″ minősítse régi tanácsadója és egyik legfelkészültebb nagykövete leváltását. Kerestük Szemerkényi Rékát is, de a nagykövet, akit nemrég egy interjúja miatt is a szőnyeg szélére állított a külügy, nem kívánt nyilatkozni. 

Az utolsó atlantista mohikán

Szemerkényi Rékát a visszahívásról már a március 27-i héten értesítette Balogh Csaba közigazgatási államtitkár, az pedig, hogy az utódja Szabó László külügyminiszter-helyettes lesz, már hónapokkal korábban eldőlt – tehát logikusan maga a leváltás ténye is. Hogy a Szijjártó Péter külügyminiszter és Szemerkényi Réka közti személyes ellenszenv, a nagykövet elszigetelődése és a látványos amerikai–magyar összeborulás elmaradása – mert ezek a valódi okok – előbb-utóbb a nagykövet leváltásához vezethet, régóta benne volt a levegőben.

Fél, sőt egy éve is folytattunk olyan beszélgetéseket magyar diplomatákkal, ahol ez a forgatókönyv már felmerült, és ahogy a visszahívás hírekor megírtuk, egyébként három-négy hónapja már az utódot is kiszemelték. Szabó Lászlót egy KKM-es forrásunk úgy jellemezte, mint akit nemcsak „sikeres amerikai üzleti karrierje" tesz logikus választássá a posztra, de az is, hogy ezzel a magyar külügyminisztérium egy erős üzenetet akar küldeni Washingtonnak: annyira fontosnak tartja Budapest az amerikai viszonyt, hogy egyenesen a miniszter helyettesét bízzák meg a feladattal.

Ami persze a hatalmi logika felől nézve azt is jelenti, hogy a Szijjártó-féle KKM-nek végre a régi atlantista szakemberek egyik utolsó mohikánját is sikerült levadásznia, és végre közvetlenül be tudja kötni a minisztérium legfelső vezetéséhez a washingtoni nagykövetséget, az atlantizmus utolsó renitens fellegvárát. Bár egy külügyminisztériumi forrásunk váltig bizonygatta, nem is volt olyan rossz a viszony a külügyminiszter és Szemerkényi között, sőt „még Szijjártó volt az, aki az összes szereplő közül a leginkább kijött vele", az egyik irányba sem elfogult forrásaink máshogy látták:

az volt a benyomásuk, Szijjártó Péter és Szemerkényi Réka csendesen, de nyíltan gyűlölik egymást.

Szemerkényi lojalitása ugyan sosem kérdőjeleződött meg, ennek ellenére a Szijjártó-féle KKM-ben mégis úgy látták, hogy „nem tudott száz százalékban azonosulni a kormány Amerika-politikájával a demokrata adminisztráció alatt", eltartott kisujjal képviseli azt. Egy volt diplomata ezt az Indexnek úgy kommentálta:

épp az a különbség egy pártkatona és egy diplomata között, hogy utóbbi képes árnyaltan és címzettre szabottan képviselni a politikai üzeneteket.

A másik kifogás, amit hallottunk, hogy bár Szijjártó Péter igazán nyitott az „unortodox" kinevezésekre és diplomáciai megoldásokra, de ezek az új emberek és megoldások közben mindig illeszkednek a struktúrába. Azaz betartják a hivatalos lépésrendet, elfogadják a hierarchiát, vagyis végső soron azt, hogy a külügyminiszter a főnök. Szemerkényit viszont a KKM vezetése sosem érezte százszázalékosan a saját beosztottjának.

Csakhogy háttér-beszélgetéseink alapján Szemerkényit a Fidesz régi, hagyományosan összetartó külügyi gárdája sem érezte maguk közül valónak. Szemerkényi az első Orbán-kormány alatt nemzetbiztonsági tanácsadóként a Miniszterelnökséghez került, nem pedig a külügybe, és forrásaink szerint már az akkori külügyi gárdában kialakult emiatt egyfajta félelem attól, hogy Szemerkényi a hagyományos külügyi struktúrát megkerülve túlságosan közel áll Orbánhoz, és esetleg ellenük hangolhatja őt. 

Tíz évvel később most valami hasonló ismétlődhetett meg.

Mikor az újabb kormányzás alatt, 2011-től Szemerkényi ismét a Miniszterelnökség alkalmazásába került Orbán tanácsadójaként, ez a régi gárda úgy érezte, nem képviseli eléggé az ő érdeküket, például személyi döntések során – viszont később a Szijjártó-féle új gárda minden régi fideszes atlantista külügyest egy kalap alá vett, így Szemerkényit is a másik táborba sorolták. A washingtoni nagykövet így alighanem már 2015-ös kiutazásakor a senki földjén volt. Pedig ahogy egy volt diplomata jellemezte: Szemerkényi inkább tudott azonosulni az új gárda pörgősségével és azzal a megközelítéssel, hogy csökkenteni kell a „külügyi dumát, az eredmények nélküli mosolygást″. 

Mivel mind a nagykövetet, mind férjét, Ferencz I. Szabolcsot valóban fűzték még régről személyes szálak Orbán Viktorhoz, jó ideig elmozdítani sem lehetett. Több forrásunk ugyanakkor azt állította: az újságcikkekben általában túldimenzionálták a kapcsolatukat, és Szemerkényi valójában sosem volt Orbánnak közeli, bizalmi embere. Ez a képzet mégis hozzájárult ahhoz, hogy mások kifejezetten tartsanak tőle.

Nehéz évek Washingtonban

A teljes politikai azonosulás hiánya mellett a Szemerkényivel szemben felhozott másik kifogás, amit külügyesektől hallottunk, a hatékonyság, az eredmények hiánya volt – szinte pontosan ugyanaz, amire hivatkozva a Szijjártó-féle vezetés 2014–15-ben a Fidesz előző, atlantista külpolitikai gárdáját elbocsátotta. Végül így lett a visszahívás hivatalos magyarázata, hogy az új, republikánus vezetés alatti Amerika más szerepfelfogású nagykövetet is igényel. Miközben a munkatempóját, sőt hiperaktivitását nagyjából mindenki elismerte, Szemerkényi hatékonyságával, eredményeivel mégsem volt a KKM megelégedve. De háttér-beszélgetéseken olyanok is bírálták a nagykövetet, akiknek Szijjártóról sincs sokkal jobb véleményük.

Más kérdés, hogy a kétoldalú kapcsolatokat a nagypolitika alakította és lökte sosem látott mélységekbe, vagyis bárki is lett volna a nagykövet, csodát nem lehetett tenni. A washingtoni nagyköveti pozíció meggyengülése pedig végül egyszerre volt oka és következménye is annak, hogy a magyar–amerikai viszony alakítása az évek során magyar részről egyre jobban szétforgácsolódott. 

Fideszes delegációk amerikai útjait – például amikor Kubatov Gábor, Dömötör Csaba és a párt más kampány- és kommunikációs emberei a szuperkeddre és republikánus kampányokhoz  kilátogattak  – általában Orbán Viktor főtanácsadója, Megyesy Jenő szervezte, ahogy a Budapestre látogató amerikai szereplőket is ő szokta kalauzolni, valamint a budapesti amerikai nagykövetséggel való kapcsolattartásban is ő vállalt szerepet. 

A munkamegosztás Megyesy és Szemerkényi közt világos és logikus volt – egy nagykövet nem végezhet pártpolitikai feladatokat, és nem is Budapesten kell dolgoznia –, de ez is hozzájárult ahhoz, hogy fideszes politikusok és hazai vezetők kevésbé láttak rá Szemerkényi munkájára. Sőt, Budapestről nézve olykor még Kumin Ferenc főkonzuli tevékenysége is láthatóbb volt, mint a nagyköveté.

De már csak azért sem lehetett egyszerű dolga Szemerkényinek, mert miközben a washingtoni nagykövetség talán az összes közül a legfontosabb, a mérete alultervezett, emberhiánnyal küzd, kommunikációra például egyetlen diplomatája van. Ráadásul korábbi követségi források szerint

bármilyen negatív hírről vagy újságcikkről, ami Magyarországról az USA-ban megjelent, a követségnek egy órán belül jelentést kellett írnia Budapestre.

(Hogy ma is így van-e, azt nem tudjuk, de igen valószínűnek tűnik.) Egy volt diplomata forrásunk azt is hozzátette, hogy a nagykövetség alapvetően nem közvetlenül kommunikál – amúgy sem lenne rá embere –, a munkájáról szóló jelentéseket hazaküldi Budapestre, és onnantól a KKM dönti el, miből lesz sajtóközlemény, „miből lesz sikerpropaganda″. A KKM azonban – magyarázta forrásunk – értelemszerűen a személyes feszültségek miatt nem volt abban érdekelt, hogy Szemerkényi és a washingtoni követség munkája túlságosan látszódjon.

De a magyarországi vezetés az Amerika-politikában egyébként sem a természeténél fogva láthatatlan diplomáciai háttérmunkát értékelte, ami normálisan egy követség feladata, hanem a belföldi propagandacélokra felhasználható ügyeket. Ennek érdekében pedig a Századvég és a Miniszterelnökség Washingtonban egy sokadik diplomáciai csatornát alakított ki a kongresszussal a lobbista és „amerikai szószóló", Connie Mack alkalmazásával, akiről az elmúlt években jó sokat írtunk

Mack úgynevezett lobbitevékenysége abból állt, hogy kevéssé tájékozott republikánus képviselőket nyert meg annak, hogy bizottsági meghallgatásokon Orbán vitatott intézkedései mellett szólaljanak fel, és Obamát, a demokrata adminisztrációt, illetve Colleen Bell nagykövetet savazzák. A lobbista így kifejezetten rombolta a viszonyt az amerikai kormánnyal, ezzel együtt pedig Szemerkényi munkáját is, hiszen a nagykövetség feladata épp a kapcsolatok javítása volt.

De informátoraink szerint Mack már a puszta jelenlétével is eléggé bekavart és hátráltatta a hivatalos magyar diplomáciát. Ahogy korábbi cikkeinkben is írtuk, teljesen megkerülte mind a washingtoni nagykövetséget, mind a hagyományos amerikai–magyar szervezeteket: akcióit nem egyeztette velük, közvetlenül Budapesttel kommunikált. Úgy tudjuk, a lobbista működésének eredményeként amerikai kongresszusi képviselők sokszor már azt sem tudták, egy-egy ügyben kivel is kell a kapcsolatot tartaniuk, Szemerkényivel vagy a floridai exképviselő Mackkel. 

Közben akadtak gondok a követség épületén belül is, ami már a Bem téren is szemet szúrt. Megtörtént, hogy – két konkrét történetet is hallottunk – fontos posztokat betöltő diplomaták bedobták a törülközőt. Például a volt első beosztott, akit a teljes magyar diplomáciai kar egyik legtehetségesebbjének tartottak. Ő belső források szerint más okból (aminek Szemerkényihez már nem volt köze) végül nemcsak a külügyet, de a közszolgálatot is otthagyta, és információink szerint az ő távozását Szijjártó különösen nagy veszteségként élte meg. Bár a távozásoknál egyénileg több szempont is közrejátszott, de ezek közt visszatérő panasz volt Szemerkényi agresszívnak, konfliktusosnak minősített vezetési stílusa. (Forrásaink ennél jóval plasztikusabb jelzőket használtak.)

Egy KKM-es forrásunk azt állította, a külügyi vezetés a problémákkal szembesítette a nagykövetet, de ő a forrásunk szerint „megvédte magát, és mindent megmagyarázott", azaz nem ismerte el, hogy változtatnia kellene a vezetési stílusán. A nagykövet egy régebbi volt munkatársa azonban Szemerkényi stílusát azzal védte, hogy „nem a diplomácia, hanem a biztonságpolitika világából jön", és „a kritikáját finomkodás nélkül, nyíltan megmondja", mivel nem azon a külügyön belül szocializálódott, ahol „mindenki mindenkit elsimogat, mert ki tudja, hogy a következő állomáshelyen majd ki lesz a főnök és ki a beosztott". 

Volt munkatársa azzal is a nagykövet védelmére kelt, hogy bár Szemerkényi valóban nehéz személyiség, akit főnökként tényleg nem egyszerű elviselni, de szerinte ez azért is van, mert „ telefonjával kel-fekszik, és osztja a feladatokat, ezt a tempót pedig nem mindenki tudja felvenni".

Mutass egy olyan férfiembert, akinek ugyanezeket felhoznák kritikaként!

– mondta egy másik ismerőse, aki szerint az, ami egy férfi főnöknél tiszteletet, egy női vezetőnél könnyen ellenszenvet vált ki. Azt is megjegyezte, hogy bár Szemerkényi neki direkt módon sosem panaszkodott a hímsovinizmusra, de látszott rajta, hogy a „macsó környezetben″ kétszer-háromszor annyit próbált dolgozni, hogy emberszámba vegyék.

Fegyelmi egy interjú miatt

A végjáték a nagykövet számára akkor kezdődött, amikor a Trump-adminisztráció alatt sem javult látványosan a kétoldalú kapcsolat. Eddigre azonban a nagykövet elmozdításának szándéka már minden bizonnyal megszületett, a továbbiak csupán elkerülhetetlenné tették azt. Szemerkényinek például nemcsak egy Trump-Orbán-találkozó előkészítésében nem sikerült semeddig jutnia – miközben az Orbánhoz hasonlóan Trumpot az elsők közt támogató Milos Zeman cseh elnöknek már van időpontja, nem függetlenül attól, hogy a csehek katonai gépeket rendeltek az USA-tól –, de az egyel alacsonyabb szintű bilaterális találkozókkal sem jutott messzire. Legalábbis Budapestről ezt is könnyű volt így lefordítani.

A találkozók meghiúsulásában azonban sokan túldimenzionálják az Orbán-kormány viselt dolgait és az azzal szembeni ellenszenvet, pedig akadnak sokkal prózaibb okok is. A Trump-adminisztráció példátlanul lassan áll fel, a State Departmentben a legfontosabb pozíciók sokasága még mindig betöltetlen, a Fehér Házon belül pedig a tanácsadók között öldöklő belharc zajlik – vagyis nincsenek meg azok a stabil partnerek, akikkel a Washingtonba akkreditált diplomaták dolgozni tudnának.

Jó példa erre a régióból, hogy a lengyel kormánypárti média diadalmasan számolt be a lengyel külügyminiszter és Donald Trump nemzetbiztonsági főtanácsadójának igen korai találkozójáról és a magas szintű kapcsolatfelvételről – hogy az aztán utóbbi, Michael T. Flynn pár napon belül lemondásra kényszerüljön orosz kapcsolatai miatt.

Egy hasonlóan magas szintű, a magyar kormánypárti médiában jól kommunikálható találkozó talán még ideig-óráig megmenthette volna Szemerkényit is. Úgy tudjuk, Kövér László például nagyon szeretett volna találkozni Paul Ryannel, a kongresszus képviselőházának házelnökével, de ez sem jött össze – más kérdés, hogy ennek mennyi egyáltalán a realitása, főleg, hogy Ryan belpolitikai tűzoltással van elfoglalva.

És bár egy KKM-es vezető az Indexnek azt bizonygatta, Szijjártó Péternek különösebben nem volt fontos, hogy – nyolc év után végre – a saját szintjén fogadják, azaz hogy washingtoni útján találkozzon Rex Tillerson külügyminiszterrel, csak ha „lesz majd elég olyan ügy, amit meg kell beszélni", valójában a hazai dicsőség miatt lett volna ez is rendkívül fontos (Szijjártó végül Tom Shannon külügyminiszter-helyettessel és Gorka Sebestyénnel tárgyalt).

Ezután pedig már csak ürügy volt a nagykövet megleckéztetésére az a hivatalos fegyelmi, amit a Figyelőnek adott interjúja miatt kapott.

Se a külügyminiszter, se a sajtófőnök nem tudott az interjúról, nem egyeztette le a minisztériummal. Ez pedig egy olyan stratégiai terület esetében, mint a magyar–amerikai kapcsolatok, fegyelmit ér, bárki is a nagykövet

– bizonygatta egy KKM-es forrásunk, hogy igenis jogos és elfogulatlan lépés volt a fegyelmi. Azt is hozzátette ugyanakkor, hogy ez a fegyelmi már nem játszott közre Szemerkényi leváltásban. Ahogy a visszahívás hírekor megírtuk, a Figyelőnek adott interjú tartalmáról ráadásul a külügyben azt érezték, Szemerkényi túlságosan magának vindikálja a meglévő eredményeket, mégpedig Szijjártó és Orbán Viktor rovására. Ebből több, a kétoldalú kapcsolatokat követő forrásunk is arra következtetett, hogy a nagykövet már érezhette a vesztét, és egyfajta sikerpropagandával próbálta védeni a mundér becsületét.

Ezt több forrásunk azzal egészítette ki, hogy mindaz, amiről a nagykövet az interjúban beszél, eleve fel volt nagyítva. És miközben Szemerkényi ebben az interjúban arról beszélt, ők tudatosan „két kapura játszottak" és nem vették készpénznek Hillary Clinton győzelmét, ezért jó pozícióból várhatták a Trump-adminisztráció hivatalba lépését, ez mégsem eredményezett látványos, belpolitikai propagandacélokra jól felhasználható ügyeket – márpedig Budapestről ezt várták el.

Úgy tudjuk például, hogy Donald Trump Orbán Viktor nevét – és méltatását – először 2016. március 15-én, a floridai republikánus előválasztást követő partin hallotta az Egyesült Államokban élő magyar üzletasszonytól, Varga Ildikótól, aki Trumpnak kampányolt, és aki Trump exkluzív mar-a-lagói klubjának a tagja. A Trumpot támogató szélsőjobboldali portál, a Breitbart Orbán iránti rajongása pedig szintén nem a nagykövetség vívmánya, hanem – egy forrásunk szerint – egyszerűen „az egész szerkesztőség irányelve az, hogy támogatnak minden törekvést, ami nemzetállamokat akar, és támadja az EU-t".

Amikor pedig a Breitbarton egy-egy ismertebb amerikai politikus állt ki véleménycikkben az Orbán-kormány mellett, amögött forrásaink leginkább a régóta jó republikánus bekötésekkel rendelkező Megyesy Jenő lobbitevékenységét sejtették. Budapestről nézve pedig ismét csak sokszor ezek számítottak igazán.

Reality check

Szemerkényi Réka leváltásának hírére ugyanakkor például a Twitteren a közép-európai régió külpolitikájával, energiabiztonságával stb. foglalkozó külföldi szakértők közül sokan megdöbbenéssel reagáltak. Szemerkényi ismert, elismert diplomata volt, nemcsak pozíciójából fakadóan, hanem önjogon, szakértelme miatt is, rendszeresen hívták komolyabb rendezvényekre előadni. Az pedig, ahogyan a miniszterelnök kommentálta egy újságírói kérdésre a hazahívását –„nőügyekkel nem foglalkozom" – még azok körében is felháborodást váltott ki, akik finoman szólva nem kedvelték őt és elégedettek sem voltak a teljesítményével.

Még ha az eszközök nem is éppen a megfelelőek voltak, Réka a lelkét is kidolgozta, és nem volt diszlojális a miniszterelnök irányába. Az, hogy ezt a rezsim hazahívással honorálja, fontos reality check a dolgok logikájáról emberileg

– kommentálta egy, a kétoldalú kapcsolatokkal foglalkozó forrásunk. Szemerkényi egy volt munkatársa pedig azt mondta, a nagykövet hatalomtechnikai szempontból hibázott súlyosat:

Réka mindig is Orbán jó katonája volt, de miközben ment előre, nem nézett körbe, és nem vette észre, hogy elfogyott a hátországa

Egy másik forrásunk ugyanezt úgy fogalmazta meg, hogy a nagykövet „arra koncentrált, hogy kint vigye át a magyar kormány érdekét, de elfelejtette ezt hazafelé minél jobban eladni".

Szijjártó Péter a miniszterelnökkel egyeztetve váltotta le Szemerkényi Rékát, de ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy teljesen kiesett volna a pikszisből, Orbán szexista megjegyzése pedig inkább tűnik egy borzasztó elszólásnak, mint selyemzsinórnak. Erről a megjegyzésről még a távozó nagykövet egyik régi ismerőse is azt mondta, bár ő egyáltalán nem kedveli Szemerkényit, de

a miniszterelnök megjegyzése „igazi proli tempó" és mutatja, hogy „mennyire nagyon mélyen vagyunk".

A nőügyezésről a legtöbb beszélgetőpartnerünk úgy vélekedett, Orbán valószínűleg nem volt felkészülve rá, hogy rákérdezhetnek nála a nagykövet visszahívására. Csípőből adott válaszában így nem egy Szemerkényinek szóló üzenetet, hanem Orbán személyiségét érdemes meglátni, aki „egy poénosnak tűnő megjegyzésért mindent beáldoz″ – magyarázta egy forrásunk.

Szemerkényi Réka júniusban adhatja át a nagykövetséget utódjának, Szabó Lászlónak, és bár egy KKM-es forrásunk a távozó nagykövet további sorsáról az Indexnek azt mondta, „majd találunk neki valamit itthon″, alighanem kizárt, hogy Szemerkényi a külügyminisztériumon belül maradjon.

Borítókép: Soós Lajos / MTI.