Lázár nem bírja az alkoholt, de este Igazi Csíki Sört kóstol

2017.03.23. 13:52
  • A londoni terrorcselekmény Lázár János szerint igazolja, hogy a magyar kormány jó döntést hozott, amikor ellehetetleníti a bevándorlók szabad mozgását.
  • A kormány fellebbezést nyújt be a strasbourgi bírósági ítélet ellen, amely elmarasztalta Magyarországot két bangladesi kiutasítása miatt.
  • A kormány két héten belül elindítja az újabb nemzeti konzultációt
  • Lázár szerint a Heineken „visszaél az erejével és hatalmával”, amit a magyar kormány nem hagyhat.
  • Lázár Csíkszeredába utazik, hogy találkozzon az Igazi Csíki Sör tulajdonosaival. A miniszter utálja az alkoholt, de este Igazi Csíki Sört kóstol.
  • A budapesti olimpiai pályázat visszavonása után a 19,1 milliárdos keretből fel nem használt 12,6 milliárdot visszautalják a költségvetésbe.
  • Népegészségügyi szűrőprogramok indulnak még az idén. Ehhez húsz speciális szűrőbuszt vásárolnak.
  • Három év alatt – hazai járművekkel – érdemben megújul az állami tulajdonban lévő buszállomány.

A brit támadás igazolja a határzárat

A kormány ismét áttekintette a migrációs helyzetet – kezdte Lázár János a 82. kormányinfót. Március 28-án lép életbe az új törvény, amely kizárja a bevándorlók szabad mozgásának lehetőségét. A londoni események tükrében felértékelődik ez a döntés – mondta a miniszter, aki a Nagy-Britanniát ért támadással kapcsolatban a magyar kormány nevében együttérzését fejezte ki.

A határzár azért kell Lázár szerint, mert fel kell készülni arra az esetre, ha nem működik az EU–Törökország-megállapodás, és a migránsok elindulnak Európa felé. Jó döntést hozott a kormány, amikor kerítést épített, és jó döntést hozott, amikor ellehetetleníti a szabad mozgást” – mondta Lázár. A kormány felkészült, hogy megvédje az intézkedést az uniós fórumokon.

Fellebbezés a két bangladesi ítélete miatt

Lázár arról is beszélt, hogy elfogadhatatlannak és végrehajthatatlannak tartja azt a strasbourgi bírósági ítéletet, amely elmarasztalta Magyarországot két bangladesi kiutasítása miatt. A kormány fellebbezést nyújt be a döntés ellen, mert Magyarország a szuverenitás megerősítésének elve alapján ragaszkodik ahhoz, hogy maga döntsön a befogadásról, illetve a kiutasításról.

„Az emberi jogi bíróság álláspontja azonban az, hogy ne a magyarok mondják meg, ki élhet Magyarországon, hanem majd a Magyar Helsinki Bizottság – amely a két bangladesit képviselte – javaslata alapján a strasbourgi bíróság eldönti” – kommentálta az ítéletet Lázár János.

Két héten belül indul a konzultáció

Két héten belül indítja a kormány a nemzeti konzultációt. A Miniszterelnöki Kabinetiroda kezeli a konzultáció lebonyolítását.

D SOS20170323005
Fotó: Soós Lajos / MTI

A kormány szerint a legfontosabb nemzeti ügyekről kérdezik majd meg a polgárokat, így például

  • a rezsicsökkentésről,
  • a munkahelyteremtés megvédéséről,
  • az uniós közös adópolitika elleni küzdelemről,
  • az illegális bevándorlók őrizetbe vételéről.

Lázár: A Heineken Góliátként visszaél a hatalmával

A lex Heinekenről, az Igazi Csíki Sör kormányzati megsegítéséről Lázár János azt mondta: a parlamentnek azt kell mérlegelnie, hogy a tiltott önkényuralmi jelképek használhatóak-e a kereskedelemben. Lázár szerint a kereskedelemben az emberi méltóság fontosabb, mint a szabad véleménynyilvánítás joga.

Nem hiszem, hogy Hollandiában forgalomba lehetne hozni egy sörösdobozt horogkereszttel.

Az Igazi Csíki Sör és a Heineken harcát Lázár Dávid és Góliát harcaként festette le. A miniszter szerint a Heineken „visszaél az erejével és hatalmával”, amit a magyar kormány nem hagyhat. Lázár ezért rögtön a mostani kormányinfó után személyesen utazik Csíkszeredába, hogy találkozzon az Igazi Csíki Sör tulajdonosaival, vezetőivel, és biztosítsa őket a kormány támogatásáról.

A magyar kormány és a magyar parlamenti képviselők kötelessége, hogy megvédjenek minden magyar vállalkozást egy nagy multinacionális vállalkozástól, amely a hatalmát fitogtatja.

Lázár egy kérdésre válaszolva elárulta, hogy a Heinekent érintő törvényjavaslata előtt tájékoztatta arról a miniszterelnököt, aki egyetértett vele. Lázár azt is elmondta, hogy

bár nem bírja az alkoholt, a hivatalos program után megkóstolja a sört is.

Lázár a titkosszolgálati vezető állításairól

A kormányinfón a miniszter egy kérdésre válaszolva kitért arra az interjúra, amelyet egy volt titkosszolgálati vezető adott az Indexnek. Katrein Ferenc egyebek mellett arról beszélt, hogy az orosz szolgálatok úgy érzik, szabadon nyomulhatnak Magyarországon.

Lázár nem a volt titkosszolga állításaira reagált, hanem arról beszélt, hogy az Indexen sorozatosan „nemzetbiztonságot érintő cikkek jelennek meg”, amelyek szerinte koncepciózusak. A miniszter azt mondta: „Nem tudom, mi van mögötte, de nem véletlen.”

Olimpiai pénz, buszállomány, Orbán Győrbe készül

További bejelentések, intézkedések:

  • A budapesti olimpiai pályázat visszavonása után a pályázat előkészítésére szánt pénzt, illetve annak maradékát visszaveszi a kormány. A 19,1 milliárdos keretből, 12,6 milliárdot nem használtak fel, ezt visszautalják a költségvetésbe. A Budapest 2024 Nonprofit Zrt.-t felszámolják.
  • Orbán Viktor miniszterelnök a Modern városok program keretében legközelebb Győrbe látogat.
  • Lázár kitért arra, hogy könnyebb lesz a 300 négyzetméternél nagyobb társasházi beruházások kivitelezése. A jövőben egy egyszerű engedély beadása is elég lesz, amint megszavazzák a törvényjavaslatot.
  • A nemzeti buszgyártási programról azt mondta: három év alatt – hazai járművekkel – érdemben megújul az állami tulajdonban lévő buszállomány. Az acéliparról pedig azt közölte: állami segítségre van szükség ahhoz, hogy a hazai acélgyártás bővülhessen.
  • A kormány döntött arról, hogy nemcsak átmenetileg költözik a XI. kerületi Karolina útra az Országos Sportegészségügyi Intézet, hanem hosszú távon is ott működik majd.
  • Döntöttek arról is, hogy béremelés lesz a vízügyi ágazatban.
  • A gyermekekre, a nőkre és az aktív munkaképes korúakra fókuszáló népegészségügyi szűrőprogramok indulnak még az idén. Ehhez húsz speciális szűrőbuszt vásárolnak, amelyből tízben mammográfiás szűrést végeznek majd.
  • Lázár nem erősítette meg az Index azon értesülését, miszerint a vizes vb nyitórendezvényére meghívják a Rolling Stonest. A miniszter azt mondta, ez nem a kormány hatásköre, hiszen ők nem rendezvényszervezők. Lázár azt sem tudja megítélni, megtérül-e mindez pénzügyileg. De szerinte ami növeli Budapest presztízsét, az támogatható.