Titokban temették el az egykor rettegett első titkárt Szegeden

2017.01.19. 09:27

Tavaly december 15-én elhunyt, és január 14-én teljes titoktartás mellett temették el a szegedi Belvárosi temetőben Komócsin Mihályt, az egykori első számú városi és megyei kommunista vezetőt – írja a delmagyar.hu. 91 éves volt.

Komócsin Mihály 1944-től a kommunista párt szegedi területi szervezője, dél-magyarországi pártszervezője volt. Fővárosi és Heves megyei pártmegbízatások után visszatért Szegedre, 1956 novemberétől Szegeden a Magyar Szocialista Munkás Párt szervezője, a végrehajtó bizottságának első titkára, majd az MSZMP megyei bizottságának gazdaságpolitikai titkára, 1971-től 1974-ig a megyei tanács elnöke volt. 1985-ös nyugdíjba vonulásáig az MSZMP megyei első titkáraként tevékenykedett.

Budapest, 1975. március 20. Komócsin Mihály, az MSZMP Csongrád Megyei Bizottságának első titkára felszólal a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) XI. kongresszusán az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házában.
Budapest, 1975. március 20. Komócsin Mihály, az MSZMP Csongrád Megyei Bizottságának első titkára felszólal a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) XI. kongresszusán az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házában.
Fotó: Vigovszki Ferenc / MTI

Keményvonalas kommunistaként, "élet és halál" uraként emlegették Szegeden, egy olyan vezetőként, akinek nem mertek ellentmondani – például a városban a saját testvéréről, Komócsin Zoltánról neveztetett el egy olyan teret, ami még csak rendes tér sem volt. Csongrád megye az ő keményvonalassága miatt kapta meg a "Pol Pot megye" becenevet.

Komócsin végül annyira népszerűtlen lett, hogy 1985-ben az előzetes jelölőgyűléseken vereséget szenvedett az országgyűlési választások előtt Király Zoltántól, és visszalépett.