10 700 eurót kapnak fejenként a devecseri romák

2017.01.17. 16:25
Az Emberi Jogok Európai Bírósága fejenként kb. 7,500 eurót ítélt meg kártérítésként és 3,200 euró körüli összeget perköltségként azoknak a devecseri romáknak, akiket egy jobbikos demonstráció után inzultált a tömeg.

Négy és fél év után sikert ért el a Magyar Helsinki Bizottság két ügyfele az Emberi Jogok Európai Bíróságán, áll a szervezet közleményében. A sértettek azért fordultak a strasbourgi testülethez, mert a magyar hatóságok nem biztosítottak megfelelő védelmet nekik, amikor a devecseri cigányellenes demonstráció résztvevői gyalázták és kővel dobálták a házaikat. A bíróság kimondta, a magyar hatóságok elégtelen fellépése azt üzente a nyilvánosságnak, hogy a nyíltan rasszista magatartások következmény nélkül maradhatnak.

2012. augusztus 5-én a Jobbik által meghirdetett cigányellenes demonstráció során, a párt politikusainak gyűlölködő beszédeit követően a tömeg a település romák lakta utcáiba vonult, gyalázta, fenyegette a cigányságot és megdobálta a helybeliek házait. A Bíróság fejenként kb. 10.700 eurót ítélt meg kártérítésként és perköltségként a Magyar Helsinki Bizottság által képviselt Király Alfrédnak és Dömötör Norbertnek. 

A strasbourgi bíróság két konkrét körülmény miatt, és az üggyel kapcsolatos hatósági magatartások összességét értékelve helyt adott a panasznak. A Bíróság álláspontja szerint hibázott a magyar rendőrség és ügyészség, amikor a tüntetésen elhangzott beszédeket a szólásszabadság által védett kijelentéseknek tekintette. A Bíróság szerint nem maradhatnak következmények nélkül egy kisebbségi csoport megfélemlítésére irányuló eseményen elhangzó, etnikai háborúra hívó felszólalások egy olyan időszakban, amikor a paramilitáris szervezetek felvonulásai egyébként is „széleskörű, koordinált megfélemlítés” formáját öltik. A magyar hatóságok azonban – az erre irányuló feljelentések dacára – senki ellen nem indítottak büntetőeljárást közösség elleni izgatás miatt.

Másrészt annak ellenére, hogy több száz rendőr biztosította a rendezvényt és számos tüntető tanúsított erőszakos magatartást, mindössze egy elkövetőt sikerült azonosítani, aminek részben az is volt az oka, hogy helyben igazoltatásra és előállításra egyetlen alkalommal sem került sor az erőszakos tüntetőkkel szemben. Az ítélet nem jogerős.