Nincs senki, aki eltemetné a négy nőt meggyilkoló balástyai rémet

2016.12.09. 08:06

Egy rokona vagy ismerőse sem maradt, aki eltemetné a pár napja a börtönben öngyilkosságot elkövető balástyai rémet, azaz Szabó Zoltánt, ezért a szegedi önkormányzat kénytelen a temetésről gondoskodni, írja a Bors. A lap szerint már a börtönben sem látogatta őt senki.

Szabót és testvérét egyedül nevelte az anyjuk, aki azóta meghalt, a testvér pedig szintén öngyilkos lett. Mivel nem volt senki, aki köteles lenne eltemetni a férfit, vagy aki vállalta volna azt, ezért az illetékes önkormányzaton, azaz Szeged városán a sor, hogy megtegye ezt.

A balástyai rém sírja így a szegedi köztemetőben lesz.

Szabót négy nő meggyilkolása miatt ítéltek életfogytiglanira 2004-ben, 1998-2001 között négy fiatal lányt és nőt ölt meg. Kettőt kicsalt egy tanyára, ahol többször fejbe vágta őket, majd a holttestüket elásta. A harmadik ismerősét egy gyümölcsösben fojtotta meg, a negyediket pedig újra a tanyán. Bár a holttesteket lemeztelenítve találták meg a rendőrök, nem sikerült bebizonyítani, hogy a gyilkosságok oka szexuális indíttatású lett volna. Egy vasúti sínen holtan talált prostituált esetében pedig nem tudták rábizonyítani, hogy ő követte volna el a gyilkosságot. A 12 évvel ezelőtti jogerős ítélet kizárta, hogy Szabó akár feltételesen is szabadlábra bocsátható lett volna.  A balástyai rém ítéletéről itt írtunk részletesen.

Szabó és rabtársának holttestére hétfő reggel találtak rá, felakasztották magukat zárkájukban.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt, online segítséget itt kaphat. Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport