Nyomoznak a fideszes Simonka György után

2016.12.07. 21:50

Nyomozást folytat a Legfőbb Ügyészség Simonka György fideszes országgyűlési képviselő ügyével összefüggésben. Ezt állítja Bod Tamás, az Együtt Békés megyei szervezetének elnöke. Bod ugyanis feljelentést tett, amit az alábbi indoklással utasított el az ügyészség:

"A tartozás fedezetének elvonása büntette miatt 2016. november 14. napján a Legfelsőbb Ügyészségre eljuttatott és a Legfelsőbb Ügyészség Kiemelt, Korrupciós és Szervezett Bűnözés Elleni Ügyek Főosztálya által a Központi Nyomozó Főügyészségre megküldött feljelentésével kapcsolatban értesítem, hogy feljelentését - szoros tárgyi és személyi összefüggés folytán - a központi Nyomozó Főügyészség költségvetési csalás büntette miatt a fenti számon már folyamatban lévő bűnügyben vizsgáljuk"

Azaz már van egy bűnügy, ami Simonka Györgyöt érinti. De erről a képviselő és a kormánypárt is hallgat.

Bod az RTL Klubnak azt mondta, hogy az újságírókat, a közélet szereplőit sem a nyomozóhatóságok, sem a rendőrség, sem az ügyészség nem tájékoztatta arról, hogy nyomozás folyik  egy mentelmi joggal rendelkező országgyűlési képviselő ellen. 

A fideszes Németh Szilárd úgy nyilatkozott, hogy Simonka "valószínűleg fog bennünket tájékoztatni, amennyiben valóban Simonka György képviselő úr személye ellen van ez a nyomozás".

Az RTL kereste Simonkát, de nem érte el.

Az Index írta meg először, hogy házkutatást tartott a Központi Nyomozó Főügyészség Simonka György újkígyósi házánál, valamint felesége szüleinél még júliusban. A Központi Nyomozó Főügyészség nem cáfolta értesülésünket, de Simonka tagadta, hogy lett volna házkutatás.