Karácsony Gergely odaszúrt Gyurcsánynak és az MSZP-nek

2016.10.23. 18:44
Az együttműködés fontosságáról beszéltek a baloldali pártok vezetői a Blaha Lujza téren tartott október 23-i rendezvényükön. Ám arról nem tudtunk meg sok konkrétumot a jövő héten induló tárgyalások előtt, hogy kik, hogyan lennének hajlandóak összefogni. A PM-es Karácsony Gergely a beszédében odaszúrt Gyurcsánynak és az MSZP-nek, ami előrevetíti, hogy nem lesz sima a most induló egyeztetés.

Jövő héten indulnak az együttműködési tárgyalások a baloldali pártok között, így nem is meglepő, hogy az MSZP-DK-PM-MoMa-Szolidaritás október 23-i rendezvényén központi téma volt a 2018-as összefogás. A baloldali pártoknak két fő kérdésre kell mielőbb választ adniuk: kivel és hogyan? Nem lehet mondani, hogy a mostani rendezvény után közelebb kerültünk a megoldáshoz, de előrelépés, hogy már mindenki nyíltan mer beszélni arról, hogy valamiképp együtt, egyeztetve indulnak 2018-ban. 

Önmagában az is jelzésértékű, hogy az MSZP, a DK és a PM ezúttal közösen állt színpadra, amit a jövő heti tárgyalásokon szintén résztvevő Együtt elutasított. Juhász Péterek ehelyett ugyebár a Kossuth térten fütyültek, amit az MSZP-sek és a DK-sok nem vettek jó néven. Ettől függetlenül az Együtt is asztalhoz ülhet jövő héten, amikor az előválasztás lehetőségéről tárgyalnak a résztvevők. (Szintén részt vesz a tárgyalásokon a Balpárt nevű párt, az LMP viszont jelezte, hogy biztosan távol marad.)

Az MSZP-ben az is felhördülést okozott, hogy Molnár Gyula MSZP-elnök közösen áll színpadra Gyurcsány Ferenc DK-elnökkel. Néhány szocialistában ugyanis ismét előjött a gyurcsányfóbia, és tart attól, hogy az MSZP nem fog jól kijönni egy újabb MSZP-DK együttműködésből.

Ilyen előzmények után a Blaha Lujza téren a kibontakozó összefogásról a következőket mondták a pártvezetők:

  • Molnár Gyula, az MSZP elnöke: "Tegyünk azért, hogy 2018 a változás éve legyen!". "Ez a hatalom leváltható, nem kell hozzá más, mint a 106 egyéni körzetben és az országos listákon többséget kell szerezni". Molnár azt javasolta ezért a tüntetőknek, hogy "állítsatok át egy aktívat, és győzzetek meg egy passzívat, és akkor sikerülni fog". Molnár célzott arra, hogy 2018-ban egy új együttműködést fognak "összekalapálni" (ezt a sokat mondó igét ő használta), civilek és pártok összefogásáról beszélt, de ennél konkrétabb dolgot nem tudtunk meg.
  • Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke: Szerinte a 2014-es tapasztalatból nem azt kell leszűrni, hogy nem kell együttműködni, csak meg kell tanulni a leckét. "Függetlenül attól, hogy kinek mekkora a támogatottsága, nem tudjuk, hogy végül is kinek van igaza" "Az asztalhoz kell hívni mindazokat, akik tisztességesek és ugyanazt akarják, mint mi, nem engedhetik meg magunknak a demokraták az önzők világát. Aki nem érzi az alázatot, az Orbánnal van, aki szemet huny a rablás fölött, az Orbánnal van, aki gyurcsányozik, az Orbánnal van." Gyurcsány ezzel alighanem azt jelezte, hogy a legjobban annak örülne, ha mindenki benne lenne egy nagyszabású választási szövetségben. Korábban már sürgetett uniópártot, ezt a gondolatot most nem vette elő.
  • Karácsony Gergely, a PM társelnöke: Szerinte egy új rendszerváltást kell elindítani, "a változást akaró erőknek meg kell állapodniuk az együttműködésről". "Világossá teszem, hogy mi mindenkiben partnert látunk, aki meg akarja szabadítani a hazánkat ettől a kormánytól". Mint mondta, a jövő héten elindulnak azok az egyeztetések, amelyek "kivezetnek ebből a rémálomból". Az lesz az első lépés, hogy összeállnak, a második lépés pedig az, hogy meg kell győzniük azokat, akik nem hisznek abban, hogy ez az együttműködés működni fog.
  • Bokros Lajos, a MoMa elnöke: Szerinte az ellenzéki pártoknak nincs erejük egyedül leváltani a Fideszt, "illúzió ezt gondolni". Emellett felszólította az ellenzéki újságírókat, hogy ne fanyalogjanak a baloldalon, hanem "harcoljanak a szabadságért". Ezért meghirdette az 500 napos programot, amibe mindenkinek, aki szerint véget kell érjen az Orbán-rendszernek, be kell állnia egy demokratikus választási szövetségbe. Szerinte nemcsak a pártoknak, hanem a civil szervezeteknek, és az ellenzéki sajtónak is részt kell ebben vennie. "Csak 500 napot kell kibírnunk együtt."

Karácsony Gyurcsány és az MSZP-sek helyett is bocsánatot kért

Vagyis a pártvezetők mind-mind arról beszéltek, hogy együtt kell működni. Kiderült azonban az is, hogy már az összefogás alapjainak lefektetése is nehézségekbe ütközhet. A PM-es Karácsony Gergely ugyanis egy olyan témát is elővett a beszédében, amely egyelőre kibeszéletlen a baloldali térfélen: a 2006-os rendőri intézkedések.

Zugló polgármestere ugyanis kitért arra a problémára, hogy vajon miért nem lehet bevonni a rendszer elleni harcba a jobboldali demokratákat, akiknek jó része szintén elégedetlen Orbán intézkedésivel. Karácsony meg is adta a választ: "10 évvel ezelőtt lemaradtak az Astoriánál, amikor a rendőrség nem tudta, vagy nem akarta megkülönböztetni a csőcseléket a szabad véleménynyilvánítás jogával élő polgároktól. Ez volt a harmadik köztársaság haláltusájának első napja." 

Vagyis ezzel azt a Gyurcsány Ferencet hibáztatta, aki nem sokkal előtte szólalt fel a színpadon, és akivel választási együttműködésre készül. Karácsony nem mondta ki Gyurcsány nevét, de tett egy ilyen kijelentést:  

más nevében nem tehetem, de a magam nevében kimondom, hogy végtelenül sajnálom, hogy ez megtörténhetett!

Karácsony nemcsak Gyurcsány, hanem a komplett MSZP felé is kritikát fogalmazott meg. Beszélt ugyanis egy másik, szocialisták számára nem épp dicsőséges témáról: a rendszerváltás óta eltelt idő korrupciós ügyeiről, amelyekbe természetesen a baloldali kormányok alatti botrányok is beletartoznak. Karácsony ugyanis megjegyezte, hogy "sokan vannak, akik azt mondják, hogy korrupció korábban is volt, másnak a nevében nem tehetem, de a magam nevében azt mondom, hogy

végtelenül sajnálom, hogy nem voltak a baloldali politikusok elég tisztességesek.

Tudósítónk szerint Gyurcsány megtapsolta Karácsonyt, ahogy az ott lévő MSZP-sek is, de ez a beszéd már jelzi, hogy például a PM-mel nem számíthatnak könnyű beszélgetésre. Igaz, a PM nem is képvisel jelenleg akkora erőt, hogy annak távozásába beleremegjen egy MSZP-DK koalíció. 

Hosszú egyeztetések következnek a baloldalon.