A Demokrata kimutatta, hogy Rogánt Gyurcsánynál is jobban elutasítják

HUSZ2235
2016.10.19. 16:46

A politikusok népszerűségéről közölt kutatást a Demokrata. Az 500 fős mintán végzett, reprezentatívnak írt kutatásban megkérdezték, ki a legrokonszenvesebb, illetve legellenszenvesebb politikus.

A legnépszerűbb, legimádottabb, legkevésbé elutasított politikus magasan Orbán Viktor, kétszer akkora a népszerűsége a közölt kutatás szerint, mint Áder János államfőnek. Nem tudni, milyen mintán, milyen módszerrel jött ki, hogy Orbán 35 pontos, Áder pedig csak 14, de más cégek kutatásából tudjuk, hogy messze nincs ilyen különbség a két közjogi méltóság között.

Nem is a számok miatt érdekes a közölt kutatás, hanem - mint a 24.hu kiszúrta - a sorrend miatt. A listát ugyanis ezúttal nem Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök zárja, hanem Rogán Antal. A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter tehát már jobban elutasított (11 pont), mint az elmúlt nyolcévért felelőssé tett volt kormányfő (8 pont). Ráadásul, mint a Demokrata írta, 

Rogán Antal támogatóinak száma az egy hónappal korábban mért felére esett, és elutasítottsága is emelkedett.

A Demokrata főszerkesztője a Békemeneteket is szervező Bencsik András, soha nem titkolta szimpátiáját a Fidesszel. A kutatást tehát érdemes úgy értelmeznünk, hogy egy Fidesszel szimpatizáló hetilap kimutatta, hogy Rogán már Gyurcsánynál is népszerűtlenebb.