Így nyerte meg a röszkei csatát a kormány a médiában is

A menekültválságot a tények oldaláról olyan adatok jellemzik, mint hogy Magyarországon jelenleg 650 menekült él táborokban, és a krízis csúcsán sem nálunk adták be menekültkérelmüket, hanem Németországban, Franciaországban, vagy Svédországban, ahogy azt az Eurostat adatai is mutatják.

A téma magyarországi jellegzetessége, hogy nem a valós adatok terén, hanem inkább a médiában teljesedett ki. Ezt a lehetőséget használta ki az MTA két kutatója, amikor megvizsgálták:

Biztonsági vagy humanitárius ügy?

Nem fog meglepődni. A kutatók a 2015 nyár menekültügyi eseményeiről beszámoló médiaanyagokat elemezve arra jutottak:

Ausztriában a politikai szereplőkhöz hasonlóan a média is elsősorban humanitárius kérdésként, a civilek szolidaritására hangsúlyt helyezve mutatta be a történéseket. ... Ezzel szemben a magyar médiában (bár voltak az egyes médiumok között jelentős különbségek) ... a menekültügyet biztonsági veszélyként beállító értelmezés bontakozott ki.

A megállapításban különösen fontos a politikai szereplők említése. A konklúzió szerint a média ugyanis akarva-akaratlanul idomul a politikusok által hangsúlyozott képhez.

Itt azonban előrerohantunk a történetben.

Bernáth Gábor és Messing Vera tanulmánya arra koncentrál, hogy milyen módon alakítja ki a politika által sugallt képet a média.

• A kérdés humanitárius vonatkozásait hangsúlyozó beszámoló „gyakran használ személyes történeteket, a személyekre, azok szükségleteire koncentrál, és gyakran hoz morális érveket, lehetőséget ad az érzelmi azonosulásra, például a drámai történetelemek hangsúlyozása révén.”
• A menekülteket biztonsági kockázatként tekintő megközelítés „a menekültek kérdését folyamatosan veszélyként tálalja: legyen az bűnügyekkel, fertőzésekkel vagy egyéb biztonsági kérdésekkel kapcsolatos veszély.”

E két megközelítés jól kirajzolódik például annak a tragikus csempészkamionnak a bemutatásán, amelyben 71 menekült lelte halálát.

„A magyar média egyszeri tragédiaként tálalta a 71 áldozat sokkoló történetét, a nyomozás részleteit mutatta be, valamint politikusok nyilatkozatait tolmácsolta, az osztrák médiában fontos szerepet kapott a tágabb jogi-közpolitikai keret tárgyalása is.

Az osztrák média híreinek 15%-ban feszegette, hogy vajon milyen strukturális, jogi és szabályozási okok játszhatnak szerepet abban, hogy a menekülteknek az embercsempészekkel kell együttműködniük. A magyarországi tudósítások nagyjából figyelmen kívül hagyták ezt a szempontot.”

Sőt, az átlagos magyar olvasó arról sem igen értesülhetett, hogy miért voltak hajlandók ilyen kockázatos utat vállalni az áldozatok.

Míg a magyarországi tudósítások összesen két ízben, az osztrák tudósítások 13%-ban érintették a háborús állapotokat a menekültek hazájában.

És persze megjelenik az értelmezést irányító politika: „Míg az osztrák tudósítások jelentős része vezető osztrák politikusok értelmezésének megfelelően az embercsempészek bűntetteként értelmezte, és azt firtatta, hogy mekkora szerepe lehetett a menekültek biztonságos utazását akadályozó szabályozásnak a tragédia bekövetkeztében (tudósítások 53%-a), addig a magyar média alig vetette fel az embercsempészet kapcsán az állam vagy intézmények felelősségét (tudósításai mindössze 13%-ában tette ezt).”

Férfiak és nők, vagy migránsok

Már a média szóhasználata is jelezte, hogy az adott ország gonosztevőként, vagy segítségre szoruló emberként tekint a menekültekre.

Az osztrák média elsősorban az áldozatok ember-mivoltát hangsúlyozó kifejezéseket használt: áldozatként, emberként, férfiként, nőként, gyermekként utalt rájuk. A magyar médiából ez szinte teljesen hiányzott: a „menekült” mellett szinte kizárólag a „migráns” és „bevándorló” fordulatot alkalmazták.

„A menekültügyet humanitárius válságként keretező hírek sajátossága, hogy azok a menekültek emberi és sérülékeny mivoltát hangsúlyozzák – például úgy, hogy képeik személyeket, arcokat, érzelmeket mutatnak; az ilyen hírekben sokkal több gyermeket, asszonyt, családot láthatunk. Ez jellemezte az osztrák televíziós tudósításokat és az RTL Klub híreit is: nők, gyerekek, érzelmeket tükröző közelképek, amelyek lehetővé teszik az érzelmi azonosulást.” – állapították meg a kutatók a tévéműsorok elemzésénél.

„A menekültügyet biztonsági veszélyként keretező hírekben ezzel szemben domináltak a menekülteket nagyobb távolságból, nagy tömegben ábrázoló képek, amik nemcsak a nézők személyes azonosulását, együttérzését lehetetlenítik el, de erősítik a „megállíthatatlan, arctalan, már csak számossága okán is veszélyt jelentő tömeg” narratívát. Az M1 híradásaiban ezeken túl gyakoriak a sötét vagy alkonyati felvételek, amelyek tovább erősíthetik a nézőkben félelemérzetet.”

A röszkei összetűzés mindenkit megrázott

Különösen érdekes volt a tanulmány azon megállapítása, amely szerint az agresszió képei még azokat a médiumokat is a menekültek ellen hangolták, amelyek amúgy érzékenyen közelítettek a témához, és képben voltak az események hátterével is.

Pedig tudható volt, hogy az agresszió válasz volt arra a csapdahelyzetre. Szerbiát a magyar kormány biztonságos országgá nyilvánította, a határt légmentesen lezárták, arra viszont nem volt mód, hogy a menekülők legálisan adjanak be menekültkérvényt. (A helyzet egy évvel később, a tranzitzónák kialakításával sem oldódott meg, ahogy az cikkeinkből is kitűnik.) A szerb határnál feltorlódott több ezer emberből száznál kevesebben vettek részt a kődobálásban, amelyet szemtanúk szerint a rendőrség félreérthető műveletei váltottak ki.

Amíg a menet kapcsán szeptember 5-én a magyar tudósítások 40%-ában, az osztrákok 89%-ában, mindössze 10 nappal később a magyar mintában mindössze 11%-ban, az osztrákban 31%-ban érvényesült az események humanitárius problémaként történő értelmezése.

A megállapítás fontos tanulság populista politikusoknak. Mindegy mi okozza az agressziót, de ha sikerül kirobbantani, akkor abból a hatalom csak jól jöhet ki.

A tanulmány a magyar kormány további sikereiről is beszámol: „A TÁRKI kutatása szerint Magyarországon minden korábbinál magasabb szintre emelkedett az idegenellenesség mértéke (TÁRKI 2015).”

Cikkünket mégis sajnálatos megállapítással kell zárnunk: „A kutatás azt is felszínre hozta, hogy egyetlen diskurzus sem monopolizálható teljes mértékben. Új szereplők, mint az alulról szerveződő segítő mozgalmak és egyes civilszervezetek, és sok, a történéseket végig közelről követő újságíró megmutatták, még egy ilyen mértékű propagandakampány közepette is van tere a független cselekvésnek.”