Az Operában dolgozol? Akkor a szabad estéiden is gyere a munkahelyedre!

D MTZ20150924020
2016.09.28. 08:17

Visszanéző néven operanéző programot indított a dolgozóinak a Magyar Állami Operaház (MÁO). A főigazgatói utasításba adott lehetőség lényege, hogy minden alkalmazott béren kívüli juttatásként nyolc előre megnevezett előadásra kap két bérletet, egyikkel ő mehet be, másikkal pedig bárki más. 

Eddig jól hangzik a dolog, ám az előadás látogatása nem egészen nevezhető teljesen önkéntesnek. A főigazgazói utasítás szerint ugyanis

a közalkalmazott ez irányú motivációját, elhivatottságát a MÁO a közalkalmazott minősítésekor vagy jutalmazásakor figyelembe veheti.

Az utasítás azt is írja, hogy ha valaki munkavégzés miatt nem tud elmenni az előadásra, azt két héttel korábban jeleznie kell az értékesítési osztály felé. Ekkor ugyanarra az előadásra egy másik dátumra kap két jegyet. A bérlet készpénzre, vagy a megjelölteken kívüli előadásra nem váltható át. 

A gesztus információink szerint a szakszervezetnél nem aratott sikert, konzultációt kezdeményeztek róla, de hiába. Ezután arra az álláspontra helyezkedtek, hogy mivel a munkavállaló nem kérte ki a szakszervezet és a Közalkalmazotti Tanács álláspontját, az utasítás semmis.

Azt írták állásfoglalásukban, hogy "a munkáltató ebben az esetben is úgy „ad”, hogy egyszersmind el is vesz: 

jogellenesen burkolt kötelezettséget ró a MÁO dolgozóira, hogy ritka, szabad estéik közül nyolcat áldozzanak arra, hogy az intézmény néhány, (gonosz nyelvek szerint) nehezen értékesíthető előadásán másodmagukkal megjelenve növeljék a nézőszámot.

Az úgymond „önkéntes” előadás-látogatás nem teljesítése ugyanis komoly szankciókat vonhat maga után.

Mindezekre tekintettel javasoljuk, hogy mindaddig, amíg az egyeztetések meg nem történnek, és a „Visszanéző” program nem lesz méltányos köntösbe öltöztetve, ne vegyétek át bérleteiteket - írta a szakszervezet a dolgozóknak egy 22-i körlevélben.

Megkeresésünkre az Operaház azt közölte, hogy az Opera "a világ egyik legnagyobb operaüzeme, amely nem szorul rá, hogy saját dolgozóival duzzassza fel az előadások nézőszámát".

Az elmúlt három évben 300 ezerről 600 ezerre nőtt a fizető nézők száma, a bérletesek száma pedig a rendszerváltás óta nem tapasztalt mértékű, 30 ezer felett jár, közölték.

Az intézmény vezetése azért ösztönzi az előadások látogatását, hogy az 1200 közalkalmazott művész és munkatárs minél többször láthassa munkájának eredményét, részét az egészben.

Az pedig, hogy hozhat magával még valakit, azt az előnyt szeretné kihasználni, hogy nincs hitelesebb operabeavató az intézményben dolgozó bármely munkatársnál. Ezt a lehetőséget juttatásként kapják a kollégák, korlátozott számban, áll a válaszukban.

Természetesen nem kötelező élni vele, ám aki intézménye érdekében aktív, annak jutalmazási lehetőségét az Opera – mint bármely magára valamit is adó vállalat vagy intézmény – magának fenntartja

-írta az Operaház.