Így buzdít a népszavazásra egy balassagyarmati pap

2016.09.28. 17:47

Kvótával szétterített terrorizmus, munkát és magyar erkölcsöt nem akaró népáradat, iszlamizálódás – ezekre a veszélyekre tartotta fontosnak felhívni hívei figyelmét Stella Leontin, a katolikus egyház balassagyarmati kanonokja a népszavazás előtti napokban a nol.hu cikke szerint.

Stella Leontin kanonok balassagyarmati templomában helyezett ki szavazási útmutatót. A kapuhoz kiszögezett szöveg szerint a kanonok atya maga is elmegy szavazni vasárnap és a „szeretet-főparancsa” jegyében fogja beikszelni a NEM-et.

Stella atya az útmutató további részében inkább arra hivatkozik, hogy az önvédelem is isteni törvény, a hazát pedig meg kell védeni, mert már egyszer megpróbálták iszlamizálni.

stella

Akiktől pedig védeni kell: a regisztrálás nélkül, határunkat és törvényeinket nem akaró népáradattól; azoktól, akik nem tisztelik az életet, munkát sem akarnak; a „kvótával szétterített” terroristáktól.

A magyar katolikusokat nehéz helyzetbe hozta az egyházfő a menekültekkel kapcsolatban egyértelmű állásfoglalásával. Ferenc pápa egyébként szintén a szeretet-főparancsra hivatkozott, de ő nem az elzárkózó határvédelemre buzdította az egyház követőit, hanem az irgalmasságra, írja a lap.