Bors: titkolják a gyilkossággal vádolt volt fideszes képviselő vagyonnyilatkozatát

2016.08.29. 07:01

Nem adja ki a dunaújvárosi önkormányzat a gyilkossággal vádolt volt fideszes képviselő vagyonnyilatkozatait, ráadásul a rendőrség és a városi vezetés magyarázkodása ellentmond egymásnak, írja a Bors.

Egy több mint két évvel ezelőtt eltűnt személy megölése miatt tartóztattak le két férfit év elején, egyikük Gál Roland, a Fidesz dunaújvárosi önkormányzati képviselője volt, aki egyébként korábban a Közbiztonsági Társadalmi Kapcsolatok Bizottságának az elnöke volt. A megölt vállalkozó holttestét a volt képviselő édesanyjának házánál a betonba öntve találták meg. A letartóztatás után a Fidesz felfüggesztette Gál párttagságát azzal, hogy ha a bíróság jogerősen elítéli Gált, akkor véglegesítik a döntést.

A Bors mai cikkében azt írja, először februárban szerették volna kikérni a dunaújvárosi önkormányzattól a képviselő vagyonnyilatkozatát, ami már csak azért is érdekes, mert az eddigi hírek szerint a volt képviselő súlyos adósságokkal küzdött. A fideszes vezetésű település jegyzője azonban azzal az indokkal tagadta meg a vagyonnyilatkozat kiadását, hogy a férfi ellen nyomozás folyik, így a rendőrségtől kell állásfoglalást kérnie, hogy megtekinthetők-e az iratok. Majd egy hónapig azt mondták, nem érkezett meg a rendőrség válasza.

A Bors megkereste a rendőrséget is, a rendőrség azonban azt válaszolta, ők nem korlátozzák a nyilatkozatok megtekintését.

Ezután újra keresték a jegyzőt, aki azt mondta telefonban, hogy, a rendőrség elvitte a volt képviselő vagyonbevallásait, de kérte, hogy várják meg az önkormányzat hivatalos válaszát is. A hivatalos válaszban azonban az állt, hogy az iratokba azért nem adnak betekintést, mert a gyanúsított már nem önkormányzati képviselő, hiszen lemondott tisztségéről.

Csakhogy − teszi hozzá a lap − ilyen szabályozás nincs, a lemondott képviselők nyilatkozatait is meg lehet nézni. Ráadásul az újabb kérdésekre a rendőrség azt válaszolta, hogy „a férfi letartóztatása óta egyetlen alkalommal sem korlátozták a vagyonnyilatkozatok megtekintését, amelyet nem is foglaltak le".

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport