Az iskolai hittanórák nem várt mellékhatása

DKRCS20160401009
2016.08.29. 06:19

Az iskolai hitoktatás „elvonzotta” a gyerekeket az egyházi hittanóráktól; ez több felekezetnél is gond, szemlézi az MTI a hétfői Magyar Nemzetet.

A lap által megkérdezett felekezetek szerint felemás eredményt hozott a kötelező hittan bevezetése; az iskolákban ugyanis több gyermekhez érnek el, de a plébániai hittanórákra egyre kevesebb gyerek jár.

A lemorzsolódás az ország egyes részein eléri a 25 százalékot. Így az egyházaknak most az a feladatuk, hogy visszatereljék a gyülekezetbe a lemaradókat. Ha ezt nem teszik meg, akkor az elmaradók kikerülnek az egyház látóköréből.

Negyedével, ötödével csökkent a kötelező hittanoktatás bevezetése óta a plébániákon tartott, hitoktatáson résztvevők száma – mondta az újságnak a témáról Bárány Béla, az Esztergom-Budapest főegyházmegye hitoktatási felügyelője. A plébános szerint a jövő egyik nagy feladata, hogy a plébániákhoz nem kötődő szülőket is elérje az egyház, mert a hit közösség nélkül nem élhető meg.