Török Gábor kiakadt Áderre a lovagkereszt-ügyben

2016.08.24. 22:58

Török Gábor politológus csalódott Áder Jánosban a Bayer-ügy kapcsán, ezt pedig a hivatalos Facebook oldalán osztotta meg közel 50 ezer követőjével. A politikai elemzőnek nem azzal van baja, hogy Áder hozzájárult a gyűlölködő publicisztikái miatt már többször megbüntetett Bayer Zsolt kitüntetéséhez (legalábbis erről Török nem nyilvánít véleményt), hanem azzal hogy

Áder János a botrányban nem mert politikus lenni, ezzel pedig megerősíti a rossz példát, hogy a köztársasági elnöki poszt amolyan politikai elfekvő.

Töröknek nem tetszett, hogy az Index a lovagkeresztekkel kapcsolatos kérdéseire a Áder János hivatala csak jogászkodó válaszokat adott, ezzel elmenekült a konfliktus elől, pedig "a véleménye sokak számára irányadó lenne". Török azt írja, azt remélte, Áderrel (Sólyom László után ismét) olyan köztársasági elnöke lesz az országnak, aki nem fél majd politikus lenni, aki "nem azért vállalja a feladatot, hogy szuverenitás nélküli bábu vagy csendestárs legyen, és nem is azért, hogy öt éven keresztül némasági fogadalmat téve mindenki elől titkolja gondolatait, véleményét".