Bayer Zsoltban felmerült valami

2016.08.24. 01:06

Bayer Zsoltnak nem áll szándékában, hogy visszaadja a kitüntetését, de a korábbi díjazottak személye miatt felmerült benne, hogy nem kellett volna átvennie a lovagkeresztet. A publicista a Magyar Időknek azt nyilatkozta: van olyan kijelentése, amit utólag visszavonna.

A napilap szerdai számában megjelent interjúban Bayer Zsolt hangsúlyozta, így, hogy már többen visszaadták a díjat, sokkal könnyebb lesz viselnie az elismerést a többi kitüntetettnek. Egyébként eddig 1500 ember kapta meg, ő 1450 visszaadás után elgondolkodna.

Azt mondta, ha "az összes jelzőként használt trágárságomat a jelenlegi miniszterelnökre, kormánytagokra, fideszes és KDNP-s képviselőkre aggattam volna, ezt a díjat már réges-rég megkaptam volna - Gyurcsány Ferenctől".

A publicista a Magyar Időknek azt mondta, amikor megkapta az értesítést a díj adományozásáról, akkor a boldogság, az öröm és a meghatottság után a negyedik gondolata az volt, hogy botrány lesz belőle. Szerinte mindig ugyanazok tiltakoznak, mindig ugyanazt mondják, mindig ugyanazzal a céllal: a kormány, a miniszterelnök és több kormányképviselő az, akiket "össze kell kenni azzal, hogy egy magamfajta náci, rasszista görénynek efféle kitüntetést mertek adni".

Bayer Zsolt a saját stílusával kapcsolatban úgy foglalt állást: "a kurvaanyázással senki sem teszi zárójelbe, hogy egyébként mit alkotott, mit tett le az asztalra". 

Arra a kérdésre, hogy van-e olyan kijelentés, amit utólag visszavonna, azt válaszolta: "most, hogy így belegondolok, igen", az orgoványi erdőt. "Nem azért, mert bármiféle szándékom lett volna akárcsak utalás szintjén is a zsidóság elleni uszításra. Nem is lehetett volna, mert az orgoványi erdőben történt rémségeknek nem volt antiszemita felhangjuk, azoknak kommunistaellenes felhangjuk volt."

Mint mondta, ő a Kun Béla-féle patkánylázadás szereplőire, támogatóira gondolt, amikor azt írta, hogy sajnos nem sikerült mindenkit elásni az orgoványi erdőben. "Elismerem, félreérthető volt. Ezt bánom, de már nem lehet visszavonni" - olvasható az interjúban.