Tarlós szerint az valójában nem is járatritkítás

2016.08.23. 21:45

„Nincs járatritkítás a budapesti tömegközlekedésben, ma nem lehet járatritkításról beszélni" - mondta Tarlós István kedd este az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Ezt „önmagában” soha nem támogatta. Igaz, ő azt érti járatritkítás alatt, hogy „járatokat törölnek, most ilyen nincs.”

Ilyet az Index sem írt, amire hivatkozva a főpolgármestert kérdezték, hanem azt írtuk, hogy szeptembertől 3-5 százalékos járatszámcsökkentést tervez a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), egyebek mellett a 47-es, 49-es és az 56A jelzésű villamos, a fonódó villamosvonal, a 109-es, a 33-as, a 110-es, a 112-es, az 5-ös, a 7-es, a 8E busz, valamint több trolibusz vonalán.

Tarlós azt is elmondta, hogy a BKV 340 vonalából mintegy kilencnél kisebb menetrendkorrekciót valóban végrehajtottak. A korrekcióra példaként az egyik meg nem nevezett járatot említette, ahol a mértékadó követési idő 5 perc volt, és ezt "0,4 perccel" növelték. Így a járat 52 százalékos kihasználtsága 57 százalékra nőtt - mondta. És az is igaz, hogy a 4-es metró végleges használatba vételi engedélyének megszületése után valóban volt egy "nem nagy mértékű járatritkítás". Felszíni járatokat kellett ritkítani, mert a párhuzamosság pazarlás lett volna. Akkor nem is volt reklamálás - mondta a főpolgármester.

Vitézy Dávid volt BKK-vezető közléséről, miszerint hazugság, hogy nem terveztek járatritkítást, annyit mondott, hogy "Vitézy Dávidot (...) közel két évvel ezelőtt gyakorlatilag alkalmatlanság miatt (...) eltanácsoltuk".

A menetrend szerinti városnéző buszok üzemeltetésére vonatkozó koncessziós pályázatról Tarlós István elmondta, kérésére a BKK meghosszabbította a beadási határidőt. Ebbe a határidőbe most már "mások pályázati lehetőségei is beleférnek". A szemétszállítás kérdésében kérte Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy avatkozzon be és fogadja őt, mert nem ért egyet azzal, ami történik.

10 milliárd hiányzik az országos rendszerből, és most ezt a fővárostól vinnék el. Olyan hiányt képezne ez az intézkedés a fővárosban, amit nem lehet kitermelni - mondta a főpolgármester.

Tarlós István a fővárosi közigazgatási struktúra korábban felmerült átalakításáról azt mondta, úgy tudja, "nincsenek kiérlelt alternatívák". Az kétségtelen, hogy a budapesti közigazgatási struktúra "nem a legszerencsésebb" a hatékony munkavégzés és forrásfelhasználás szempontjából - jegyezte meg. Szerinte a legnagyobb valószínűsége annak van, hogy nem lesz változás.