17 percet várt egy mentőhelikopter egy életveszélyes sérülttel

2016.08.23. 17:34

... a mai balesetnél egy ember életét vesztette, egy életveszélyes és egy súlyos sérült volt (...) az életveszélyes sérült 17 percig feküdt a mentőhelikopterben felszállásra várva amíg a személyzet próbált olyan kórházat találni ahol elláthatják a sérültet!

− írta Facebook-posztjában Molnár Péter, a tűzoltóság volt szóvivője, aki operatőrként volt ott egy Felcsút közeli balesetnél,

Hvg.hu megkereste Molnárt, a mentőszolgálatot, illetve az érintett kórházakat is. A válaszok nem teljesen fedték egymást.

Molnár a Hvg.hu-nak azt mondta, hogy a mentősök folyamatosan mindent megtettek a sérültek ellátásáért, de a helikopter nem szállt fel addig, amíg nem volt egyértelmű a végcél. A beszélgetésfoszlányokból hallotta, hogy mely kórházak jöttek szóba, később a mentősök és tűzoltók is megerősítették neki, hogy azon ment a vita, hogy melyik kórház tudja fogadni az életveszélyes sérültet.

A székesfehérvári Szent György Egyetemi Oktató Kórház igazgatója a lapnak küldött közleményben nem ír a veszélyes sérültről, csak a könnyebben megsérültről, akit elláttak. Közleményükben az áll, betegellátást nem hárítottak el.

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) már csak az életveszélyes állapotba került betegről írt. Győrffy Pál kommunikációs igazgató azt írta, hogy a Fejér megyei balesettel egyidőben máshol is történtek súlyos balesetek, ahol szintén sürgős ellátásra volt szükség. A lap azonban hozzáteszi, a katasztrófavédelem összefoglalója szerint Fejér megyében csak ez az egy durva baleset volt.

Győrfi azt is írta, "a területileg illetékes Székesfehérvári Kórház az egyszerre érkező több súlyos, életveszélyes sérült megfelelő ellátása érdekében javasolta a mentésirányítónak, hogy a mentőhelikopter lehetőség szerint másik kórházba vigye az életveszélyesen sérült fiatalembert. A János Kórház leszállóhelye a pillanatnyi időjárási körülmények miatt nem jött számításba, így a sérültet a Honvédkórházba vitték, ahol felvették."

A Hvg.hu a János Kórházat is megkereste, de a kórház válasza nem egyezett az OMSZ válaszával. Azt írták a lapnak, "a Szent János Kórház traumatológiája éppen egy súlyos mellkas- és koponyasérültet látott el, amiről tájékoztatta a mentőket. A kórház ennek ellenére vállalta, hogy szükség esetén fogadja a beteget, és mindaddig kapcsolatban maradt mentőfőorvossal, amíg nem kapott jelzést, hogy a Honvéd vállalja a sérült ellátását."

Győrfi Pál hozzátette, "a betegelhelyezés szervezése közben a sérült állapotát stabilizálták, a szükséges helyszíni beavatkozásokat a mentőhelikopter személyzete elvégezte."

A Honvéd kórház közölte a lappal, hogy a sérültet az intenzív osztályon ápolják, állapota stabil, az pedig nem egyedi eset, hogy egy beteget nem a területileg illetékes kórházba szállítanak.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport