20 milliárdból építettek vasútállomást Vácon, az eső után kiderült, hogy medencének sem utolsó

2016.07.29. 14:11

Az Európai Unió adott 19,6 milliárd forintnyi támogatást a Vácon felépülő vasútállomásra, tavaly decemberben adták át és egészen július végéig kellett várni ahhoz, hogy kiderüljön:

egy nagyobb eső után térdmagasságig áll a víz az aluljáróban.
13615267 576534875840363 1058652647746787152 n
Fotó: Váci vagyok / Farkas Krisztina

A beruházást a Kőkapu 2012 konzorcium nyerte meg, ők építették a teljes állomást. A konzorciumban a Közgép-Magyar Asztalft-Swietelsky trió 14,8 milliárdot vitt el a kivitelezésért, a Thales Austria további 4,8 milliárdot a biztosító berendezésekért, írja a 444.hu.

A csütörtöki nagy esőzést a város több pontján nem bírta a csatornahálózat, ezért is állhatott meg nagyobb mennyiségű esővíz az vasúti aluljáróban, de a vízelvezetéssel korábban is gondok voltak, kisebb zivataroknál is.

alulj
Fotó: Váci vagyok / Farkas Krisztina

Sok vácinak az sem tetszik, hogy az új vasútállomás központi elemévé tették az aluljárókat, ugyanis az átadás óta nem csak az autósok és biciklisek kénytelenek azokon keresztül haladni, a gyalogosok is csak az aluljárón át juthatnak el a vágányokhoz. A lépcsőkhöz nem építették rámpát, a kismamák és a mozgássérültek az új liftekre hagyatkozhatnak, csakhogy a liftek a váciak szerint gyakran meghibásodnak.

Cikkünk megjelenése után levelet kaptunk a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt-től, melyben azt írják, hogy teljeskörűen kivizsgálják az esetet, jövő hét elején a tervezővel, a kivitelezőkkel és az önkormányzat embereivel helyszíni bejáráson vesznek részt.