Hétvégén megint rossz idő lesz? Egy frászt!

DSZZS20160702020
2016.07.28. 12:10

Van ez a kellemetlen Kárpát-medencei nyári tapasztalat arról, hogy a hétköznapok forróságát hétvégenként "nedves légtömegek" és "záporok, zivatarok" váltják fel.

Na, ez a hétvége most az előrejelzések szerint egészen biztosan kivétel lesz. Miközben ugyanis állandósult a fülledt monszun, és ma, csütörtökön épp országszerte zivatarok vannak, a hétvége sokkal jobbnak ígérkezik.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat ügyeletese, Török László szerint a csütörtöki országos esőt két dolog okozza.

Hajnalban észak felől labilis levegőtömeg érkezett a Kisalföld felé, zivatarokat okozva, majd visszafordult Szlovákia felé.

Reggel délnyugat felől jött egy másik zivatarzóna, emiatt voltak-vannak a Duna vonalában, így Budapesten is zivatarok. Ez kelet felé halad, és délutánra, kora estére távozik.

ido

Hajnalban volt, ahol 45 mm eső is esett, a második körben pedig eddig Villány kapta a legnagyobb zuhét, 57 millimétert. Budapesten eddig 20 mm volt a legtöbb.

A zivatarok mögött szárazabb levegő érkezik, bár a fülledtség sajnos nem mérséklődik. Pénteken még zömmel felhős, majd a hétvégén napsütéses idő lesz, gomolyfelhőkkel. Vasárnap 34-35 fok is lehet, amit a magas páratartalom miatt még melegebbnek fogunk érezni.

Hétfőn aztán jön a hidegfront, és végre megszűnik a fülledtség.