Az MTI azért nem tudósít Orbán vagyonosodásáról, mert náluk szerkesztői szabadság van

2016.07.28. 18:07

Bár az MTI elment rá, végül mégsem tájékoztatott az Orbán vagyonosodásáról szóló Együtt-eseményre. Szigetvári Viktor pártelnök a Kossuth téren nyitotta meg a vándorkiállításukat, a téma Orbán Viktor (a párt állítása szerint „az ország leggazdagabb embere”) anyagi gyarapodása. Az eseményen megjelent az MTI tudósítója is, sőt, még kérdezett is Szigetvári Viktortól, de a nemzeti hírügynökség végül nem adott hírt az egészről. Az Együtt közleménye szerint az MTI, amikor magyarázatot kértek tőle, a szerkesztői szabadságra hivatkozott.

Ha nem lenne egyértelmű: az MTI-nek állami hírügynökségként cseppet sem úgy kell működnie, mint egy szimpla újságnak vagy hírportálnak. Míg egy szerkesztőség már csak terjedelmi okokból is szelektál, a hírügynökségnek mindenről be kell számolnia, ami kicsit is hírértékkel bír.

Csak a kiállítások közül ma például ezekről ügyesen sikerült is hírt adnia:

  • Menyegző és kézművesség címmel nyílt kiállítás Budapesten, a Duna Palotában
  • Időszaki kiállítás nyílt a kismartoni Esterházy-kastélyban
  • Sikeres félévet zárt a Hungexpo
  • Több mint háromszáz I. világháborús emlékmű újult meg két év alatt

Az Orbánról szóló kiállításnál ezt nem tették meg, és miközben látatlanban is nyilvánvaló, hogy ez műfajilag inkább politikai performansz, ennek semmi jelentősége abból a szempontból, hogy Orbán vagyonosodásának ma hírértéke van.

Az végképp érthetetlen, hogy ha az MTI elküld egy tudósítót egy politikai eseményre, akkor utána miért nem hozza le az anyagot. Ehhez nagyon spéci körülmények és elég jó indoklás kellene – a szerkesztői szabadság szép elve itt nagyon nem tűnik ilyennek.

Korábban az MTI jó néhányszor személyiségi jogokra hivatkozva tagadta meg ellenzéki közlemények leadását, leginkább a Fidesz egyes vezetőihez kötődő ügyeknél figyelt erre a fontos szempontra. Csak néhányat említve: Nem számoltak be az Együtt-es Juhász Péter közleményéről a Portik-Rogán ügyről, letiltották a DK Habony ibizai diszkós videójáról szóló anyagát, ahogy a Tiborcz-család dolgairól sem írtak. 

És, mit gondolnak, van annak nyoma a nemzeti hírügynökség hírei között, hogy Kubatov Gábor, a Fidesz alelnöke elismerte, találkozott az éjszakai élet, egykor legbefolyásosabb alvilági királyával, a most is előzetesben ülő Vizoviczki Lászlóval? Segítünk: nincs. Pedig ott voltak azon a sajtótájékoztatón, ahol erről is szó volt.