Gyomorforgató, ahogy a Liget-projekt embere megveri a békés tiltakozót

2016.07.01. 18:33 Módosítva: 2016.07.01. 22:49

Frissítés: a Városliget Zrt. feljelentést tesz

Cikkünk megjelenése után Baán László, a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa közleményt adott ki, amelyben közölte, feljelentést tesznek a tiltakozó bántalmazása miatt.

"A Liget Budapest Projekt eddig és a jövőben is csak a jogszabályoknak minden szempontból megfelelő eljárást tart elfogadhatónak valamennyi, a projekttel kapcsolatos tevékenység során és elítél bármely erőszakos, önhatalmú, a törvényességet semmibe vevő cselekedetet.

Egy, a mai napon nyilvánosságra került videófelvételen az látható, hogy a Közlekedési Múzeum munkaterületén a tetőn dolgozó személy egy oda felmászó – a munkaterületen illegálisan tartózkodó – tiltakozót bántalmazott. A fenti elvi álláspont alapján a bántalmazás miatt a Városliget Zrt. feljelentést tesz" - közölte Baán.

Riasztó felvétel jelent meg a Ligetvédők egyik tagjának csütörtöki demonstrációjáról. A beruházás verőembereinek egyike alattomos módon úgy vágja gyomorszájon a tetőre mászó, ám semmilyen ellenállást nem tanúsító tiltakozót, hogy az összecsuklik.

A jelenet kontextusából kiragadva is megrázó. A tiltakozót ugyanis a sunyi utcai verekedők stílusában küldi földre a biztonsági őr.  A tüntető, Komáromy Gergely egy élénken integető figurával beszél, amikor váratlanul odalép a tettes, és oldalról gyomorszájon vágja.

Az aljas tett attól kap tágabb értelmet, hogy azt a kormány beruházásának érdekében hajtották végre. 

A jogait akarta tesztelni

Megkerestük a demonstrálót, aki elmondta: a felvétel csütörtökön készült, tehát két nappal azután, hogy Komáromyt a múzeum tetejéről szedték le, majd pszichiátriára vitték. A tüntető azért mászott vissza a tetőre, hogy tesztelje, mennyire veszik figyelembe a jogait ebben a projektben.

A tüntető elmondta, hogy a tetőn az építésvezetővel beszélt, amikor egy biztonsági őr megütötte. Az agresszió azonban nem ért véget ezután sem, számolt be lapunknak. Leteperték, a haját tépték, a hátára térdeltek, pedig ő kiabálta, hogy nem áll ellen, és önként elhagyja a helyszínt. 

Olyanokat kiabáltak nekem, hogy legszívesebben ledobnánk a tetőről, hogy nekem végem van.

A férfi kérte, hogy hívják ki a rendőröket, és az ő jelenlétükben ellenállás nélkül távozik. "Féltem, hogy ezek az emberek bevisznek az épületbe, és amikor nem látják a kamerák, még jobban megvernek."

A rendőrök segítettek

Komáromy szerint a rendőrök a keddi, agresszív fellépésükkel szemben segítőkészek voltak. A rendőrök érkezésekor jelent meg a verőemberek főnöke, aki a tüntető szerint nem volt ott a múzeum tetején. Ennek ellenére szándékos emberölési kísérlettel vádolta meg őt.

"Azt mondta a rendőröknek, hogy le akartam lökni a tetőről az egyik őrt. Ami teljesen lehetetlen, ők hatan voltak, a falnak szorítottak, meg sem tudtam mozdulni. És amúgy is, 62 kiló vagyok, hogy történne ilyen?"

Komáromy büntető feljelentést tett az ügyben.

A Ligetvédők azért tiltakoztak a Közlekedési múzeumnál, mert a tervezett bontások, fakivágások egy olyan terv alapján zajlanak, amelyet egészében máig sem hoztak nyilvánosságra. A tiltakozók szerint a munkálatokra nincs bontási engedély. A tiltakozást pedig jogszabályellenesen lehetetlenítették el, mivel a demonstráció közterületen folyt.

Vitézy: Vizsgálat kell

Az ügyben megszólalt Vitézy Dávid, a Közlekedési Múzeum főigazgatója is. Facebook-oldalán azt írta, hogy a régi épületét hetekkel ezelőtt tulajdonjogilag és gyakorlatilag is átadták az újjáépítést végző Városliget Zrt-nek. Az épület bontását és annak megszervezését a Városliget Zrt. által megbízott bontócég végzi.

"Mindazonáltal, a mai napon nyilvánosságra került felvételek kapcsán fontosnak tartom rögzíteni: azt az eljárást, ahol valamelyik ott dolgozó a tetőre mászó tiltakozót bántalmazza, elfogadhatatlannak tartom és egyetértek a vizsgálat szükségességével. Bízom benne, hogy a Közlekedési Múzeum régi, használhatatlan épületének bontása békésen folytatódhat" - írta.