Óvszerbe töltött olajjal dobálták meg a mályi fideszesek otthonait

2016.06.20. 12:58

Mályi Fidesz-KDNP-s helyi képviselői feljelentést tettek, mert mindannyiuk otthonát támadás érte a múlt héten. Sömjéni Éva, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település héttagú önkormányzatának egyik érintett képviselője az MTI-nek elmondta, hogy

a tó partján tartottak bejárást, ezután éjjel otthonukat, autójukat megdobálták gumióvszerekbe töltött fáradt olajjal.

Sömjéni szerint munkájuk miatt összehangolt, a tulajdonukat, otthonukat érintő fizikai támadás érte őket, valakik "nyilvánvalóan meg akarnak bennünket félemlíteni". A képviselő biztos abban, hogy nem randalírozó fiatalok merészkedtek erre, sokkal inkább azok, akiknek az érdekeit sérti a munkájuk.

A fideszes képviselők ugyanis több olyan szabálytalanságot, jogszerűtlenséget tártak fel, amelyek sértik, sérthetik egyesek érinthetetlenségét, és bár ezeket a jogszerűtlenségeket többször szóvá tették önkormányzati üléseken, érdemi változás kevés esetben történt. Mint mondta, mind a négyen rendezett körülmények között élnek, nincsenek gyanús ügyleteik, nincsenek ellenségeik.

Janasóczki Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta, ismeretlen tettes ellen, rongálás vétsége miatt indítottak eljárást.