Feketén dolgoztatták a szegedi városőröket

2016.05.24. 11:29

A Délmagyar úgy tudja, hogy évekig feketén dolgoztatták a szegedi városőrség tagjait, a bérükre kapott összegből pedig 14 millió forintot csaltak el. Az egyesület ellen a NAV bűnügyi csoportja hónapokig nyomozott, a vádemelési javaslatot a napokban küldték meg az ügyészségnek. 

A lap információit a NAV is megerősítette, mint közölték, a gyanú szerint az önkormányzati és egyéb támogatásokból működő szervezet 2010-től 2012 júniusáig havonta negyven-ötven személyt foglalkoztatott. Egy részük polgárőrként dolgozott, de voltak köztük olyanok is, akik adminisztratív jellegű munkát végeztek. Ugyan a dolgozók bérére a támogatást megkapták, a kifizetett bérből a járulékokat és a személyi jövedelemadót levonták, azonban abból 14 millió forintot nem fizettek be az államkasszába. A foglalkoztatottak egy részét egyáltalán be sem jelentették.

A szervezetet vezető nőt jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, és vele szemben vádemelést javasolnak a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészségnél. Ezen bűncselekmény esetén akár nyolc év szabadságvesztés is kiszabható – közölte a NAV. 

Az önkormányzat a lappal közölte, hogy a városőrség egy teljesen civil szervezet volt, az önkormányzattól 2010-2014 között 11,1 millió forintot kapott, de nem bérre, hanem benzinköltségre, járőrautók fenntartására, egyenruha vásárlására, polgárőriroda fenntartására.