Patakvér folyik Pápán, a nyomok a húsgyárba vezetnek

2016.05.04. 19:37
A pápai Tapolca-patakban víz helyett élénkvörös vér folyik

– kaptuk a hírt egy olvasótól, aki fényképeket is küldött a szerda délutáni állapotokról, elég erőseket.

Az olvasó szerint egyértelmű, hogy a sertésfeldolgozással foglalkozó pápai húsgyár a szennyező, és már sokadszor fordul elő hasonló eset.

„Polgártársaimmal szomorúan tapasztaljuk, hogy a Pápai Hús 1913 Kft. részéről a szennyvizet/állati eredetű vért és egyéb anyagokat, az üzem szomszédságában folyó patakba eresztik. Ez minden alkalommal – tucatszor – »véletlen« történt – írja.

Hogy nem ez az első eset, az a veol.hu egyik februári cikkéből is kiderül. Akkor a húsgyár műszaki igazgatója azt mondta, hogy a sertésvágás utáni takarításnál keletkezett dugulás miatt folyhatott át a vér a csapadékelvezető-csatornába, és elismerte, hogy már korábban is volt példa hasonló problémára, de a szennyezés csak rövid ideig tartott és amikor tudomást szereztek róla, gyorsan elhárították.

De utána sem olyan jó a helyzet olvasónk szerint:

A látványosság maximum egy pár óráig látható, majd a patak elhordja a vért, de a hatalmas zsírcsomók visszamaradnak, melyet a patkányok előszeretettel fogyasztanak. Ez ellen sem a cég, sem a város vezetése ezidáig nem tett semmit.

A Torgyán doktor legrosszabb álmaira emlékeztető fényképek a pápai Lehel utcán, a patak nyílt szakaszán szerdán készültek, úgy 14 óra 50 körül.

A Pápai Hús 1913 Kft. az elmúlt években a csődhelyzet előtt menekült, majd a kormány stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítette.

Kérdéseinket elküldtük a húsgyárnak is, ha válaszolnak, megírjuk.