Én csak beleittam egy kólába, állítja a drog miatt kórházba került kismama

2016.02.05. 09:21 Módosítva: 2016.02.05. 14:29

Nem szoktak drogozni és most sem szándékosan használták a kábítószert, állította a TV2 Tényeknek az egyik törökszentmiklósi kismama, aki pszichoaktív szer miatt kórházba került, csecsemőjét pedig császármetszéssel hozták világra.

Fátyol Mónika a híradónak azt mondta, hogy szerinte drogot kevertek az italába.

Ki voltak pohárba öntve az italok, megtetszett az egyik pohár, kóla volt itallal szerintem, belekóstoltam egy nagyobb kortyot, és aztán már a kórházban ébredtem.

A két kismama csütörtökön saját felelősségére már elhagyta a kórházat. A híradónak nyilatkozó nő azt mondta, azért jött ki a kórházból, mert látni szerette volna a másik gyerekét. Az ismeretlen pszichoaktív szertől rosszul lett hatfős társaságból két embert még az intenzív osztályon ápolnak, egyikük továbbra is életveszélyes állapotban van.

A drog, amitől múlt csütörtökön rosszul lettek, rövid idő alatt hat, beszédképtelenséget, eszméletvesztést, gyors szívverést, súlyos légzési problémákat és epilepsziás rohamokat is okozhat.

A két csecsemő állapotáról továbbra sem nyilatkozik a SOTE, de a családnak azt ígérték: értesítik őket, ha mehetnek az egyelőre életveszélyben lévő újszülöttekért.

Az ügyben egy 39 éves törökszentmiklósi férfit vett őrizetbe a helyi rendőrkapitányság.

Frissítés: A Semmelweis Egyetem péntek délután közölte, hogy az egyik, 35. hétre született újszülött állapota jelentősen javult, ezért őt visszaszállították a szolnoki Hetényi kórház gyerekosztályára, hogy közelebb legyen a szüleihez. Mint írták, "arra is van esélye, hogy hosszú távon csak minimális károsodások maradjanak vissza, de akár a teljes gyógyulás is elképzelhető". A 38. héten világra hozott csecsemőt továbbra is a Semmelweis Egyetemen ápolják, állapota súlyos, de stabil.