Hoppon maradtak az orvosok: a kormány nem tartotta be, amit ígért

2016.02.05. 12:48

A kormány azt ígérte, hogy januártól a szakorvosi minimálbér nettó 270 ezer forintra nő, azaz nem lesz olyan szakorvos az országban, aki ennél kevesebbet keres. Az 1001 orvos a hálapénz nélkül nevű csoport szerint pénteken a szakorvosok megkapták bérüket, és szembesültek azzal, hogy az semmit nem változott.

"A képzett magyar szakorvos a szlovákiai kollégák keresetének még a felét sem kapja  meg" - írják, hozzátéve, hogy a nettó órabérünk kevéssel haladja meg az ezer forintot. 

Az ügy előzménye, hogy a hálapénzt ellenző orvosok levelére még decemberben és januárban is úgy reagált a kormány, hogy mindent megtesz a betegellátás biztonságáért. Ekkor tett a kormány ígéretet arra is, hogy nettó 270 ezer forintra nő a szakorvosok minimum bére. Ezt a szaktárcán kívül azóta a Miniszterelnöki Kabinet is megerősítette.