Rémálom a BKV-n, lefőtt a buszon egy fiú lába

9085359 0768e30878e831c0e1146937c48286a7 o
2015.08.04. 15:08 Módosítva: 2015.08.04. 15:25
Robbanás, gőzfelhő, mindenki sikoltozott: nem lehetett tudni, robbantottak-e. A 134-es buszon a járólap felpattant, forró, olajos vízsugár tört fel. Egy fiú másodfokú égési sérülésekkel került kórházba, ahol egy hetet kellett eltöltenie, miközben a BKK csupán helyszíni ellátásról és könnyű sérülésről beszél. A Mercedes Citarót bűnügyisek foglalták le, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanújával nyomoznak. Egy másik ilyen busz februárban már teljesen kiégett.

Aki gyakran tömegközlekedik Budapesten, olvas híreket és még rémálmai is szoktak lenni – az első kettőből mondjuk a harmadik eleve következik –, az valószínűleg már látta saját magát, ahogy

  • többszáz másik utassal együtt bentég a menetrendszerűen füstölgő hármas metró egyik szerelvényében,
  • a mozgólépcső először csak a cipőtalpát eszi meg, majd szépen-lassan őt magát is bedarálja,
  • vagy hogy egyszerűen csak egy őrült belöki a villamos elé.

Most következő történetünk főhősének, Tamásnak a történetéből azonban kiderül, hogy önfeledten békávézgatva olyan vészhelyzetekbe is kerülhetünk, melyekre jóval ritkábban gondolnánk. Például kinek jutna eszébe az, hogy egyszer csak a semmiből forró vízsugár tör föl egy busz padlójából?

Nem tudtuk, robbantottak-e

Egyre jobban fáj, egyre szarabb, bármit csinálok. Alig tudok aludni, fájdalomcsillapítókon élek. 

– a 23 éves egyetemista, Tamás múlt pénteken mesélte el történetét, amikor már egy hete feküdt a kórházban. Utoljára hétfő reggel beszéltünk vele, amikor épp kötözésre várt. Elmondta, a hétvégén végre hazaengedték, de vissza kell járnia kötéscserére.

A fiú július 24-én, pénteken kora délután hazafelé tartott Csillaghegyre a 134-es busszal – ez lett volna az utolsó buszútja a nyaralás előtt. Két nappal később, vasárnap édesanyjával utazott volna egy spanyol egyetemi barátja meghívására Mallorcára. Hónapokkal korábban megvették már a repülőjegyet, és vendéglátói is régóta készültek a látogatásra.

A Flórián téren szállt fel a buszra, melyen nem sokan, nagyjából tízen utazhattak. Hátrament, hogy leüljön, pechjére azonban elég rossz helyet választott. A busz bal oldalán az utolsó előtti sorban ült le, a belső ülésre. Egy megállóval később, amikor a busz elhagyta a Raktár utcát, hirtelen robbanásszerű, éles, sípoló hangot hallott, miközben gőz lepte el az utasteret:

Mindenki sikoltozott, menekült, nem tudtuk, robbantottak-e vagy mi történt. Közben mint egy folyó, úgy ömlött végig a padlón valami víz.

A fiú ekkor lenézett, és látta, felpattant a padlóról a fedőlap, és gejzírszerűen tör föl nagyjából fél méteres magasságban az olajos, sötét, forró folyadék.

Ezeket a fedőlapokat talán nem is szokták rendesen rögzíteni, ellenállás nélkül pattant fel.

– folytatja Tamás, aki rögtön megpróbált kimenekülni a helyéről, de az addigra mindent elöntő forró víztől ez nem volt olyan egyszerű. A forró víz egyenes sugárban a lábára spriccelt.

Szó szerint lefőtt a bőröm

Amint azt Tamás később megtudta, ez a víz a motor olajos hűtővize volt. Ezt a BKK az Indexnek is megerősítette. Azt írták, a Mercedes Citaro O-530 típusú busz hűtőrendszerének egyik csöve repedt el, és „a forró hűtőközeg nagy nyomással az elmozdult motortér takaró fedél alatt kispriccelt". 

Térdtől lefelé a lábfejemig, az elülső részt leszámítva teljesen lefőtt a bőröm, szó szerint, még a bokámnál is. Mindkét lábamon: a bal lábamat telibe kapta, de a jobbra is jutott rendesen. A térdhajlatomra ment a vízsugár, úgy folyt végig a lábszáramon. Nem valami kis permert, jó vastag sugár, baromi nagy nyomással. 

– folytatja Tamás. A robbanás után a buszvezető egy erős fékezéssel rögtön félreállt, majd hátrament megnézni, mi történt, és kérdezte, hívjon-e mentőt. Tamás az első ajtón keresztül végül valahogy kijutott a buszból, miközben kiabált a fájdalomtól és kérte, hogy segítsenek rajta.

Majdnem elájultam, ledobtam gyorsan a cipőmet, hátha jobb lesz, de nem lett.

– meséli Tamás, akit ekkor betámogattak a közeli AKG (Alternatív Közgazdasági Gimnázium) épületébe, hogy megpróbálja lehűteni vízzel a sérülését. Nagy nehezen sikerült eljutnia az iskola mosdójába, de így sem sikerült enyhíteni a fájdalmán: a lábát már nem nagyon tudta a csaphoz felrakni, és a rálocsolt vizet is legfeljebb csak langyosnak érezte. A fiú ekkor kitámolygott az épület elé, végigfeküdt egy padon, és várta a mentőket. 

Merci busz volt, gondolom használtan vett szar. A kétüléses oldalon ültem belül, ezért is volt nehéz kimászni. Az együléses oldalon meg egy lány, ő is kapott a vízből, egy másik fedő is felnyílt, amit egy másik vízsugár nyomott föl. Ő szerencsére gyorsan el tudott ugrani. 

– mondja Tamás, akit ezzel a lánnyal együtt vittek be a kórházba. Őt is ellátták, kapott kötést, de neki a fiúval ellentétben nem kellett bent maradnia. A fiú úgy emlékszik, a mentőket a sofőr hívta ki, és ő értesítette a BKK-t is. Elsőként a BKK helyszínelő autója ért ki, fotókat készítettek a balesetről. A rendőrségi helyszíni szemle jegyzőkönyve szerint az olajos hűtővíz a Raktár utcában nagyjából negyven méteres hosszúságban folyt végig.

A 134-es vonalán is közlekedő, ma már több mint tíz éves Mercedes Citaro O-530-es buszokat a főváros 2012-től szerezte be, és Tamás jól tudja, valóban használtan: Frankfurtból érkeztek. 2012 január elején 31-et vettek belőle a régi Ikarusok leváltására, később pedig még tizet rendeltek. Az első Citarókban átlagban 550 ezer kilométer volt már, amikor Budapestre kerültek, és 65 500 eurót kellett értük fizetni.

A Citaro rendszáma, melyen Tamás utazott, az LYH-118 volt. A valószínűleg ezzel a busszal egy időben üzembe helyezett, ugyanolyan idős és ugyanonnan érkező LYH-117 rendszámú Citaróval idén februárban szintén akadt már egy kisebb probléma:

Kiégett egy busz a II. kerületben

A Hűvösvölgybe tartó 956-os járat a Nagyajtai utcai megállóban egyszer csak kigyulladt. A sofőr leszállította az utasokat és a kézi tűzoltókészülékkel próbált nekiesni a lángoknak, hiába. Szerencsére senki nem sérült meg, a Citaro azonban teljesen kiégett. Megkérdeztük a BKV-t, hogy a két baleset után külön átvizsgálják-e a típus további állományban lévő járműveit, amint kapunk választ, frissítjük vele a cikket.

Ha nem mozgatom, nyomi leszek

Amikor egyébként Tamás balesetéről kérdeztük a BKV-t, a hivatalos válaszban érdekes módon még csak meg sem említették, hogy  mindkét sérületet kórházba szállították, és hogy egyiküknek egy hetet kellett ott eltöltenie. Levelükben csupán az állt, hogy két utas „könnyű sérülést szenvedett, őket a helyszínen mentő látta el″.

A fiúról a kórházban azonban hamar megállapították, hogy másodfokú égési sérülést szenvedett. A Szent István kórház (ESzSzK Szent István Kórház telephely) Égés- és Plasztikai Sebészeti Osztályán közölték vele, bent tartják megfigyelésre több napig, amíg ki nem derül, szükség lesz-e műtétre, bőrtranszplantációra. Miközben egy tolókocsival vizsgálatról vizsgálatára vitték a kórházban, csörgött a telefonja: a buszvezető hívta fel bocsánatot kérni és sajnálkozni.

Közben az is kiderült, hogy a balesethez a III. kerületi rendőrkapitányság bűnügyi osztályának készenléti alosztályáról szálltak ki helyszínelni. A BKK tájékoztatása szerint a rendőrök lefoglalták az autóbuszt, amit további vizsgálatra a BRFK telephelyére szállítottak. A rendőrségtől azonban hiába kérdeztük, miért a bűnügyisek dolgoznak az ügyön, és kivel szemben miféle gyanú merült fel. Csupán annyit közöltek, hogy foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt folyik büntetőeljárás, ismeretlen tettes ellen. 

Tamás jogi képviselője, Dr. Szentimrey Mária ügyvéd, egészségügyi szakjogász az Indexnek elmondta, feljelentést tett az illetékes ügyészségen a fent említett gyanúval, és kártérítést is várnak. A kárigényüket már bejelentették a BKV és biztosítója, a Generali felé, azonban válasz még nem érkezett.

Nem hogy a barátomékhoz nem tudtunk elutazni, a nyáron sehova nem is tudok már menni. Tó, tenger meg ilyen teljesen kilőve. Annak is örülni fogok, ha a kötéssel mászkálhatok az utcán.

– mondja Tamás, aki kétnaponta megy kötözésre, és egyelőre nem tudni, meddig kell visszajárnia: a zárójelentés szerint testfelületének 10%-át érintette az égés. Az volt a szerencséje, hogy korán kezdték el jegelni a sérülését, de az orvosok még nem biztosak benne, sikerült-e elkerülnie a maradandó károsodást. Az viszont biztos, hogy ennek érdekében minimum egy hónapig folyamatosan tornáztatnia kell a lábát, hogy „ne álljon be":

Ha nem mozgatom, rövidebbre nő meg a bőr, és nem lehet majd rendesen kinyújtani, szóval nyomi leszek.