Magyar tiszt lett a NATO legfontosabb washingtoni embere

2015.07.28. 08:35

Porkoláb Imre ezredes lett a NATO Szövetséges Transzformációs Parancsnokság parancsnokának (SACT) pentagoni képviselője – írja az MTI.

 
Ezt a posztot eddig csak a legbefolyásosabb tagállamok katonái – főleg franciák és britek – töltötték be.

Az összekötő tiszt – pozíciójának nevével ellentétben – nemcsak az amerikai hadügyminisztériummal, hanem az amerikai egyesített vezérkarral, a Washingtonban lévő kutatóintézetek és oktatási intézmények vezetőivel való kapcsolatért is felelős. A feladatrendszer igen szerteágazó, de gyakorlatilag a NATO Stratégiai Parancsnokság (ACT) és az említett amerikai szervezetek és testületek munkáját kell a lehető legjobban összehangolni, valamint a NATO-t képviselni a Pentagonban.

Porkoláb elmondása szerint a kiválasztási folyamat is igen összetett volt, a komplex feltételeket szabó pályázat benyújtását követően két elbírálási körön jutott tovább. Végül a SACT választotta ki az amerikai egyesített vezérkar főnökének jóváhagyására is. Az egész folyamat majdnem öt hónapig tartott.

Porkoláb Imre reményét fejezte ki, hogy az óriási szakmai sikert jelentő kinevezés nemcsak saját szakmai fejlődését segíti, hanem

a NATO- és az amerikai kapcsolatokban is pozitív hatással lesz Magyarország megítélésére.

A 43 éves ezredes húszévesen a volt Varsói Szövetség országainak katonái közül elsőként került ki a világ egyik legjobbnak tartott vezetőképző intézményébe, a brit Sandhursti Királyi Katonai Akadémiára (RMAS). Később az amerikai haditengerészet posztgraduális iskolájában is tanult, ahol gerillaharccal és terrorizmussal kapcsolatban folytatott tanulmányokat. Tíz évig a magyar különleges műveleti képesség fejlesztését segítette elő különböző vezetési szinteken. Kiemelte: jelenlegi beosztásában – katonai szakmai ismeretein kívül – hasznát veszi annak is, hogy Magyarországon posztgraduális nemzetközi tanulmányokat folytatott.

Porkoláb Imrének a NATO stratégiai parancsnokság összekötőjeként a NATO-t érintő hosszú távú fejlesztési folyamatokra, a legfrissebb kutatási eredményekre és biztonságpolitikai kérdésekre is lesz rálátása. Az ezredes kifejtette, hogy szeretné, ha a magyar kutatók még jobban bekapcsolódnának a nemzetközi kutatásokba, ezért fel is vette a kapcsolatot a Magyar Atlanti Tanács, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai és Védelmi Kutatóközpontja szakembereivel, és átbeszéltek néhány területet, amely közös érdeklődésre tarthat számot.