Lövészeket és tábori lelkészt is küldünk az Iszlám Állam ellen

2015.07.06. 06:36

Több katonai szervezetből is részt vesznek katonák a Magyar Honvédség Iraki Kiképzés-biztosító Kontingensében: lesz köztük lövész, logisztikus, egészségügyi dolgozó - például pszichológus -, valamint tábori lelkész is - mondta Benkő Tibor honvéd vezérkari főnök az MTI-nek adott interjújában.

A terrorszervezet elleni, több mint hatvan országból álló nemzetközi koalícióhoz az Egyesült Államok felkérésére Magyarország is csatlakozott az Országgyűlés döntése nyomán. A parlament felhatalmazása 2017. december 31-éig egy 150 - váltási időszakban 300 - tagú katonai kontingens létrehozására, az Iraki Köztársaság területén lévő erbili kiképzés-koordináló központ felelősségi területén való állomásoztatására terjed ki.

A magyar egység március 25-én kezdte meg a felkészülést. A logisztikai előkészítő részleg már kint tartózkodik a helyszínen. A kontingens további tagjai két ütemben csatlakoznak hozzájuk. Az első kötelék júliusban, a többi magyar katona augusztusban megy ki Irakba. A kontingens váltását jövő januárra tervezik.

A vezérkari főnök ugyanakkor kiemelte: a katonai erő csak egy eszköz, a terrorszervezet felszámolásért, a térség biztonságának megerősítéséért politikai, diplomáciai úton is tenni kell. Ezzel kapcsolatban Benkő Tibor megjegyezte, hogy

a terrorszervezetnek eddig hatékonyabb volt a kommunikációja.

A nemzetközi koalíciónak még dolgoznia kell azon, hogy a világgal megértessék, mit miért tesznek, hogy miért dolgoznak, miért kell legyőzni a szervezetet. Egyfelől fel kell világosítani az embereket, hogy az iszlám vallás teljesen összeegyeztethetetlen a mészárlásokkal, terrorcselekményekkel - hangsúlyozta a vezérkari főnök. Az iszlám vallású embereket is felháborítja, hogy Iszlám Államnak nevezi magát a terrorszervezet - emelte ki Benkő Tibor.

Az iraki lakossággal azt is meg kell értetni, hogy az az ő országuk, nekik kell küzdeniük érte. A koalíció ezért van ott, hogy segítsen létrehozni egy önálló iraki biztonsági erőt, amely képes megvédeni hazáját. Benkő Tibor szerint a kurd harcosok eddigi harcainak eredménye vitathatatlan, a nemzetközi koalíció már több sikert is elért.