A kamion alvázáról esett az autópályára egy menekült

2015.07.06. 09:09

Egy kamion alvázára kapaszkodva próbált meg Ausztriába jutni egy szír férfi a hétvégén, írta a Kisalföld. A húsz év körüli fiatalember Hegyeshalomnál leesett a járműről, és a sztrádára zuhant, súlyos sérülésekkel szállították a mentők a győri kórházba, ahol több óráig műtötték. Azt egyelőre nem tudni, hol kapaszkodott fel a teherautóra, de a hegyeshalmi átkelő előtt öt kilométerrel feltehetően nem tudta magát tartani az alvázon, és menet közben az autópálya aszfaltjára esett. 

A lap információi szerint a kamion egyik kereke is átment a szerencsétlenül járt fiatalember testén, a kamion vezetője ekkor észlelte az esetet, és azonnal megállt. A férfit a mentők életveszélyes sérülésekkel szállították a győri Petz-kórházba, ahol több órán át műtötték. A nagy vérveszteség és a súlyos sérülések ellenére állapota jelenleg stabil, de az intenzív osztályon van, és gépi lélegeztetésre szorul. A megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a rendőrség vizsgálja az eset körülményeit. 

Győr-Moson-Sopron megyében a hétvégén nyolc alkalommal fogtak el illegális bevándorlókat. A soproni rendőrjárőrök a vasútállomáson igazoltattak három afgán állampolgárt, akik Ausztriába akartak utazni, később pedig három pakisztáni férfit, akiknek ugyancsak a szomszédos ország volt az úti céljuk. Mivel az igazoltatott külföldiek a határátlépéshez szükséges okmányokkal nem rendelkeztek, őket a rendőrségen előállították. A győri rendőrök szombat éjjel az M1-es autópálya egyik benzinkútjánál megálló buszon igazoltattak egy szír és egy fiatalkorú ghánai állampolgárt, a cél számukra is Ausztria volt. A ghánai fiú a bajt azzal is tetézte, hogy más nevére szóló spanyol tartózkodási engedéllyel igazolta magát, ezért ellene közokirat-hamisítás bűntett megalapozott gyanúja miatt is indult eljárás.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport