Fojtogatta gyerekeit egy nő, de a mentősöket nem érdekelte a dolog

2015.07.01. 08:50

Zsineggel fojtogatta egy nő a gyerekeit tavaly Százhalombattán, a mentők azonban nem vették komolyan a szomszéd hívását: állítólag azt mondták, majd akkor mennek ki, ha a rendőrség hívja őket, írja a Blikk.

A cikk szerint egy nő az albérletében, egyelőre ismeretlen okból egy zsineggel fojtogatni kezdte négyéves kisfiát és ötéves kislányát. Miután a gyerekek elveszítették az eszméletüket, a nő átrohant a szomszédba, hogy meggyilkolta  a gyerekeit. A szomszéd azonnal hívta a mentőket, de a vonal másik végén állítólag hangos nevetgélés volt a válasz, valamint az, hogy csak akkor megy ki a mentő, ha a rendőrség értesíti őket. A rendőrség később tényleg értesítette őket, miután a helyszínre érkeztek a hozzájuk érkezett hívás miatt.

A tavalyi eset miatt a mentők ellen nemrég indult meg az eljárás az alapján a felvétel alapján, amin a telefonáló és a diszpécser beszélgetése hallható. Az Országos Mentőszolgálat egyelőre nem reagált a lapnak. A rendőrség sajtóosztálya annyit közölt, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság elindította a büntetőeljárást. Gyanúsítottat egyelőre nem neveztek meg az ügyben.

A lap által kérdezett ügyvéd elmondta, a törvény szerint a segítségnyújtás elmulasztása két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, míg ha segítségnyújtásra egyébként is köteles ember mulaszt, akkor egytől öt évig terjedhet a büntetés.