A jobbikos akkor vette észre, hogy buzizik, amikor kifújolták

2015.05.22. 19:25 Módosítva: 2015.05.22. 19:39
Konferenciát rendezett az Együtt a rendszerváltásról, amelyre rendhagyó módon fideszes, jobbikos és LMP-s politikusokat hívott vitapartnerként. A Jobbik szóvivője nem volt megilletődve, bátran cigányozott, buzizott, miközben az elmúlt 25 év félresiklását ecsetelte. A vita inkább szólt a Jobbikról, mint a rendszerváltásról.

Rendhagyó arcok tűntek fel délután az Együtt rendszerváltási konferenciáján. A vígan kávézó és pogácsázó együttösök között egyszer csak megjelent a fideszes Gulyás Gergely, majd a Jobbik szóvivője is. Aztán az LMP társelnöke is jókedvűen befutott.

A dolog azért rendhagyó, mert az elmúlt évek balos konferenciáin, panelbeszélgetésen, vitáin azt szokhattuk meg, hogy leülnek egymás mellé létező és egyszemélyes szervezetek képviselői, és jó hosszan megvitatják, hogy Gyurcsány.

Az Együtt azonban most húzott egy merészet, és úgy gondolta, hogy a rendszerváltásról, az azóta eltelt 25 évről és a következő évtizedek feladatairól nem a nevezetes baloldali összefogás összes formációjával akar vitatkozni, hanem a Fidesszel, a Jobbikkal és az LMP-vel. Így is lett. És így történhetett meg, hogy egy politikai rendezvényen nem teljesen a kiszámítható mederben zajlottak az események: előfordult, hogy Szigetvári Viktor a fideszes Gulyás Gergellyel értett egyet, hogy Schiffer Andrást az Együtt közönsége megtapsolta, és hogy Mirkóczki Ádámnak csak akkor esett le, hogy buzizik, amikor kifújolták.

A 25 év fő kérdése: a Jobbik

Kezdjük rögtön ezzel a fújolós jelenettel, amely jól jelzi, hogy a beszélgetés fókusza a rendszerváltásról gyorsan átkerült a Jobbik szerepére a magyar politikában. Szigetvári Viktor ugyanis egy hozzászólásában elejtette, mennyire elképesztette őt, hogy Ózd jobbikos polgármestere árpádsávosra festette a hivatalának folyosóját. Szerinte ha már erre költ, inkább piros-fehér-zöldre kellett volna mázolnia, hogy az árpádsávos szellemiséggel nem azonosuló ózdiak is magukénak érezzék a hivatalt.

Mirkóczki Ádám, a Jobbik abszolút nem megilletődött szóvivője erre azzal vágott vissza, hogy mindenki örülne Ózdon, ha ez a folyosófestés lenne a legnagyobb probléma. Szerinte Ózdon ezzel senkinek semmi baja, tökmindegy a dolog. Majd párhuzamot vont, hogy az Együtt közönsége is megértse:

ha itt szivárvány színre lenne festve a folyosó, senkinek nem lenne probléma.

Nagy fújolás volt a válasz, amire Mirkóczkinak leesett, hogy nem a hevesi Jobbik-taggyűlésen ül, és ezt a nem is oly burkolt buzizást nem szeretik itt. Mirkóczki szabadkozott, hogy nem volt ebben most semmi áthallás, mondhatott volna fehér-kéket is. De nem azt mondta, ugyebár.

Majd ezután visszatért Ózdra és a kiinduló pontra, hogy a közvélemény nem a fő kérdésekre koncentrál. Például szerinte nem arról kellene beszélni, hogy az ózdi polgármester kamerával figyelteti a közmunkásokat, hanem hogy mennyi szerszám tűnik el. És hogy megelőzzön egy újabb fújolást, hozzátette, hogy nem a cigányokról beszél. Szegény emberekről, "de a szegények többsége cigány" – kezdte volna az eszmefuttatást, amikor megint csak hőbörgött a közönség, és bekiabáltak, hogy ne cigányozzon.

Jó hosszan írtam le ezt a jelenetsort, ami pedig csak pár perce volt a bő egyórás beszélgetésnek. Mégis jelzi, hogy a rendszerváltásról rendezett konferencia nagy része azért nem a múltidézésről, hanem a kőkemény aktuálpolitikai helyzetről szólt. A moderátor, Magyar Kornélia, a Progresszív Intézet vezetője rá is kérdezett külön, hogy a politikusok szerint mi lehet az oka annak, hogy az elmúlt 25 évben háromszor is bejutott a parlamentbe szélsőjobboldali párt (a MIÉP egyszer, a Jobbik kétszer). A válaszok leegyszerűsítve:

  • Gulyás Gergely: a bejutásért baloldal a hibás
  • Szigetvári Viktor: a megerősödésért a Fidesz a hibás
  • Schiffer András: a Fidesz és az MSZP is ("az egész rendszerváltó elit") hibás
  • Mirkóczki Ádám: "nem vagyunk neonáci párt, jó reggelt kívánok!", az emberek szeretnék visszakapni a szétszakított, lerabolt országot.

Ki kivel? Ki ki ellen?

A vita azért volt hallgatható, mert a különböző témáknál ide-odacsúszkált, hogy melyik politikus kivel konfrontálódik, illetve kit erősít. A cigánysággal kapcsolatos eszmefuttatások után például Schiffer András tette helyre Mirkóczkit, hogy nem lehet egy politikai diskurzusban elővenni az emberek származását, mert az emberek nem tehetnek arról, hová születnek (az együttösök meg is tapsolták).

Máskor viszont Schiffer Mirkóczkival nagy egyetértésben támadta Gulyást és Szigetvárit amiatt, hogy félresiklott a rendszerváltás, az ügynökaktákat például mindkét eddig kormányzó erő a saját belső érdekei miatt nem rendezte. Abban is inkább Gulyás és Szigetvári volt egy platformon, hogy a rendszerváltás alapvetően jó dolog, és nem szabad kidobni az ablakon az elmúlt 25 évet, míg az LMP és a Jobbik persze úgy látta, hogy a rendszerváltás óta kormányzó pártok megbuktak (nem meglepő az egyetértés, mindkét párt identitásának ez az alapja).

Szintén új felállás volt, ha Orbán Viktorra terelődött a szó. Ilyenkor az ellenzéki pártok egymással karöltve támadták a miniszterelnök politikáját. Gulyás Gergely viszont a kesztyűt nem nagyon vette fel, nagyjából csak annyit reagált, hogy 2014-ben háromszor győzött a Fidesz.

A konferencia végén moderátor megjegyezte, hogy a rendszerváltás óta eltelt időben egyre ritkábban fordult elő, hogy különböző oldalakhoz tartozó politikusok egy asztalhoz ültek, és fontos ezt a hagyományt ápolni, visszahozni, erősíteni. A közönség pedig ezt lelkesen megtapsolta. A Jobbik ezzel a fújolás ellenére is  ha eddig bárkinek kétsége lett volna  tagadhatatlanul kikerült a politikai karanténból.