Lányokat védtek Száváék, amikor lövöldözni kezdtek a Király utcában

2015.04.21. 08:58

Ahogy arról elsőként az Index írt, múlt szerdán hajnalban lövöldözés volt a Király utcában, a lövéseket feltehetően gázriasztó fegyverből adták le. A rendőrség négy ember ellen adott ki körözést, kettőjüket, a 26 éves V. Lászlót és a 21 éves Sz. János Róbertet már elfogták.

lovoldozes
Fotó: Police.hu

A harmadik körözött férfi, a 49 éves Száva János Róbert azonban a keddi Borsnak azt állítja, hogy nem ők kezdeményezték a balhét, pont, hogy csak rendet akartak csinálni a bulinegyedben. Mint a lapnak elmondta, fiát két barátnője hívta fel azzal, hogy megverték őket, és segítsenek nekik. Autóba ültek, majd a helyszínen kiderült, hogy

egy másik banda valóban alaposan megverte a lányokat, a segítségükre siető fiamékat pedig kardokkal, késekkel igyekeztek megtámadni. Legalább húszan voltak. Egyikőjüket meg is késelték, ő azóta is kórházban fekszik. A fiam ekkor vette elő a riasztófegyverét, és a levegőbe lőtt, hogy feltartóztassa az ellenük forduló közel húsz embert. A dohányboltból kifelé jövet láttam csak, mi történt, elkiáltottam magam, hogy mindenki fejezze be és menjen haza. Így is lett.

Az idősebb Száva szerint ő telefonált a rendőröknek, és elmondta, hogy tanúk, telefonbeszélgetések és kamerafelvételek igazolhatják, hogy nekik semmi közük a támadáshoz. De a rendőrségre nem akar bemenni, mint mondja, 

13 éve leszámoltam a múltammal, üzleti vállalkozásaim vannak, leérettségiztem, jogi egyetemre készülök. Nem szeretnék előzetesbe kerülni.

Az egyik elfogott férfi, V. László ügyvédje, dr. Millen Csaba a lappal közölte, Száva előadását alátámasztják a rendőrségi tanúkihallgatási jegyzőkönyvek is. Szerinte Száva „gyermeke életét mentő apaként keveredett az ügybe”.

A rendőrség a négy férfi ellen csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport